Éreztétek az esőt?...

2012.07.27. 00:31

Éreznetek kellett volna. De mind elbújtok előle, véditek magatok, esernyő, kapucni, fedő alá rejtitek testetek attól, ami olyan természetes. Mind az ellen próbáltok tenni, ami mindig is volt, ami a semmiből jön váratlanul hullva alá és féltek tőle. Rohantok, és védekeztek, mintha az bántani akarna. Emberek vagytok nem? Akik mindennél feljebbvalónak tudják magukat a földön. De mégis tartotok a vihartól. 

Pedig meg lehet szeretni. Az eső van, és lesz is. Egyszerűbb lenne elfogadni mint mindig esernyőt cipelni, vagy azon aggódni, mikor ázunk el, nehogy megfázzunk másnapra. Annyi minden miatt aggódunk, amit mind mi okoztunk. Ez talán nem szabadna hogy számítson. 

Ne próbálj ellene tenni, próbáld meg élvezni. Amikor elkezd esni, állj meg, éld át a fuvallatot. El kell hinned, hogy ez jó dolog. Látnod kell, ahogy az eső neveli a növényeket, gondoz, öntöz a világon. Fantasztikus dolog az eső. Ennek nem tudsz ellene tenni, meg kell tanulnod élvezni. Kérlek titeket, ha legközelebb viharba kerültök. Ne futkározzatok a buszokra a fedett megállókból, ne szaladjatok el folyton. Csak érezzétek az erejét és próbáljátok élvezni. Ha nem megy, keress egy hozzá illő zenét, hallgasd azt út közben. Nah most ennyi jött ki, bár már lecsukódik a végén a szemem. Jó éjt mindenkinek, álmodjatok szépeket. :)

Egy könyv születése

2012.04.15. 19:33

 Amikor a szellemi termék, a legszebb formáját ölti, hogy megoszthassa másokkal is, ami egy lélekben mélyen rejlett.

[Éjszakai vendég]

2012.04.03. 00:17

A macskakövön finoman kopogott a nő cipője. Nem akart gyorsabban menni a férfi, mert tudta, az ő léptei is hallatszanak. Mégiscsak hogy néz az ki, ha egy ismeretlen nő után loholunk. A nő egy időre megállt, ezzel teret engedve neki, hogy közelebb kerüljön. A hölgy félrefordult, kopogó cipője most halk volt. Ruhája épp oly kecsesen lebbent fel a szellő lágy fuvallatától, mint haja. A haja most eltakarta féloldalas arcát, így hiábavaló volt a próbálkozás, hogy meglássuk kit rejt a gyönyörű piros nyári ruha és a magassarkúban végződő kecses lábak. A lány lábánál sejtelmesen lebbent fel az anyag, azonban ez kicsit sem érdekelte emberünket, legalábbis nem annyira, mint a hölgy kiléte. Mit kereshet egy ilyen gyönyörű, törékeny és finom nő egy kietlen helyen? Egyáltalán ő mit kereshetett mondjuk itt. Észre sem vette, hogy most ő is megáll időközben. A nő szépségében gyönyörködve nem mert közelebb menni hozzá. Amikor eszébe jutott, hogy a távolság most nem csökken, hosszabb léptekkel indult hát meg. Már alig volt egy telefonfülkényi hely kettejük közt, amikor a lány ismét meglebbentette haját és a szél újra belekapott. Nem volt új a pillanat, hiszen épp azt látta, amit az imént. Azonban talán éppen amiatt, hogy ennyire ismerte a pillanatot, vagy még mindig a nő szépsége végett, de újra megállt. Most a lány majdnem ránézett. Egy mosolyt látott csupán elővillanni a hajzuhatag közül. Még szebb volt a pillanat. Tudta, hogy látja őt, és megtalálta mosolyával. Még mindig ismeretlen volt, de már ketten voltak, és nem mindketten egyedül. A férfi közelebb ment volna a nőhöz. Majd a telefonfülke kettejük közt furcsa berregő hangot hallatott. A férfi ránézett, majd az ajtajához sietett. Az egyik oldalán egy hirdetőtábla takarta a kilátást, a másikon az üveg volt olyannyira végigrepedve, hogy nem lehetett kilátni rajta. Mikor kinyitotta az ajtót, észre sem vette a nő lépteit, melyek most távolodni kezdtek tőle újra. Megérezte azonban édes gyümölcsös parfümjét. Beleszippantott a levegőbe, majd a nő után fordult. A kinyitott fülkeajtó ekkor visszacsapódott a férfira és behúzta őt a telefonhoz. A férfi nyúlt volna ki az ajtó még nyitott résén, de már sikertelenül. A telefonra nézett, mely csilingelés helyett inkább berregett és zizgett. 

Hirtelen kinyitotta szemét és újra a fotelban volt. A sötét éjszaka fénye beszűrődött a függönytelen ablakon. A város élettel töltötte meg a szobát, hisz fényei ott cikáztak a mennyezeten és az egyik falon is a fotel mögött. A férfi belegondolt álmába és zavaros tekintettel kellett tudatnia magával, már nem alszik, már nincs a nő sem vele. Kicsit úgy ébredt, mint aki azt hiszi, az álom mind inkább valóság mint a valóság, mert az fényesebb és teljesebb dolgot ad ki, mint a homályosan látott félsötét valóság, amibe ébredünk. A kép kezdett tisztulni benne. A zizgést még mindig hallotta. Az asztalon nem messze a telefon rezgett. Nem volt soha csengőhangja, hiszen így is meg lehetett hallani azt. A dallamos jelzéseket nem szerette, mert egyik sem volt tökéletes az egyéniségéhez, vagy hangulataihoz. Erre kelt hát fel. Odasietett és látta, hogy egyik barátja hívja, hát gyorsan értenyúlt, nem tudta mióta kereshette, tehát most már vagy ideje felvenni vagy nyomja ki, hogy újrahívja. Egy rövid monológban elmondta magában, hogy a nem felvételnek következményei rosszabbnak láttatja magát. Gyorsan tehát felvette a készüléket, amibe azzan a mozdulattal bele is szólt. Szavainak csak vége hallatszott, hisz még a füléhez se emelte igazán ekkor, csak sietve tudatni akarta, hogy ő itt van.
- Te tudtad, hogy már 4 napja megint senki nem hallott felőled semmit? - mondta a magasan csengő női hang a telefon másik oldaláról. 
- Szia Szilvi, én is örülök, hogy beszélhetünk - mondatába mosolyt csalva, hátha megnyugtatja ezzel az aggódó barátot, - mi van veled manapság?
- Fél órája az ajtódon kopogok és vagy nem vagy itthon, amiért megharagudnék, mert fel sem hívtál, hogy mész valahova, hogy elmenjek veled, vagy egyszerűen nem nyitod ki nekem, amiért megintcsak haragudnék, mert itt állok kint a folyosón egy ideje - miközben kimondta mondatának utolsó felét, hangosabban elkezdte az ajtót verni, tudatva, hogy ő tényleg itt van és már kezd elege lenni az ajtónak abból a feléből. 
- Akkor leteszlek, nem tudom miért nem jöttél már be. - azzal letette a telefont és az ajtóhoz sietett. 
- Üdvözöllek énnálam drágám. - vágott ismét a férfi mosolyt arcára.
- Bekaphatod, túl régóta várok itt kint, hogy kedvem legyen az ércelődéseidre - azzal nyújtotta aggódó tekintetét és kezeit egy ölelésre. Természetesen meg is kapta azt. 
- Miért nem tudtad kinyitni nekem? Mi baj van megint?
- Szerintem elaludtam - mondta őszintén, tarkóját bizonytalanul megvakarva - elég furcsát is álmodtam és még mindig nem megy ki a fejemből. Bár semmit nem láttam tulajdonképpen ami különösen érdekelt volna. 
- Megint nő van a dologban? - a kérdését csend követte. 
- Az álmomban, és fogalmam sincs ki lehet ő. 

A röpke csevej után bementek a konyhába, mert eldöntötték, hogy este fél 10 van és még nem vacsorázott egyikük se. Szerencsére az otthonülős napokon a férfi szeretett sütögetni, így volt mihez nyúlniuk, bár inkább volt nasi, mint rendes vacsora. Egyenlőre megtette könnyű étel címkével fejükben. Tovább beszélgettek. Szilvit érdekelte, miért tűnt el ismét, amit egyébként az utóbbi hetekben egyre gyakrabban tett meg. 
- El kellett utaznom, - szólt a válasz a falra meredt tekintetéből, mely mintha elkalandozott volna, de mégis teljes mértékben itt volt, - volt egy kis elintézni valóm valahol messze innen. 
- A szigeteden voltál, vagy most valós helyről van szó?
- Valós hely. 
- Ezek szerint nem akarod elmondani?
- Majd megtudod úgy is idővel. - mosolyra nyílt szája, de abbamaradt lassan, - mindig megtudsz rólam mindent. - mondatában nem tudta eldönteni, hogy a jó, vagy a rossz oldalát vonultatja fel éppen. 

A vacsora után a férfi visszament a szobába és visszadőlt a fotelba. A lány utánament, és ledobta magát a szemben lévő Chesterfield kanapéra. Egy ideig nézték a mennyezeten táncoló fényeket, majd a nő bekapcsolta a tévét. Érdektelen volt mindenki a szobában a tévében menő műsorok után, és mivel csak ketten ültek bent, nem volt sok értelme a bekapcsolásnak. 
- Lefeküdnék aludni, az előbb is elszundítottam, tudod. - mondta a férfi, - Itt alszol vagy inkább hazamennél? 
- Itt is aludhatok, hiszen rég láttalak már.
- Bebújsz mellém, vagy inkább a kanapét válasszam? - mondta hencegőn a házigazda. 
- Talán majd hagyom, hogy ezen a cseszett izén aludj. - gúnyolódott Szilvi. 
- Chesterfield, tudod, hogy én ezekre érzékeny vagyok. - majd kinyújtotta nyelvét. 
- Akkor ágyazz meg én meg megnézem hol a köntösöd, lezuhanyoznék előtte. - indult meg a fürdő felé a hölgyemény.
- Én ma már kipipáltam ezt a tevékenységet, csak lementem sétálni egyet még amikor lement a nap, tudod, hogy szeretem. 

Úgy egy órát beszélgethettek az ágyban az élet apró örömeiről és a mindennapok rutinjáról, majd elfordultak egymástól és elaludtak. Nem szeretett egyik se a másikkal szemben aludni, valahogy nem ment nekik. Ezt így megszokták, és amúgy sem kell aggódni az intimebb viszony miatt, a legjobb barátok voltak, amire persze sokan kérkedőn és furcsán nézett. Ők tudták kezelni, és nagyon jól érezték magukat a másikkal. Egy viszonylag hosszú és pihentető, ám forgolódásokban gazdag éjszaka következett. Reggel egyszerre keltek, de emberünk mászott ki előbb az ágyból, hogy a reggeli rutinjában beüljön a mellékhelységbe és magához térjen kicsit a mosdó nyitott liftókablakán beáramló hűvös levegőtől. Szilvi még az ágyban feküdt, majd kikecmeregve onnan keresni kezdte a férfit. Kop-kop, szólt a wc ajtaján a jelzés. Kop-kop, és visszajelezte, foglalt. Mosolygott egyet a nő és kiment a fürdőbe. A reggel ritkábban telt így mint azt hihetnénk, de mégis megvolt a rutinja. Nem a gyakorisága, mint inkább a hosszú idő végett. 

 

[Ébredés]

2012.04.01. 00:08

 Nem szólt már zene, világos volt és rideg minden. Szemét kinyitva az első érzése a hideg volt. Lágy szellő húzott el arca mellett, ami mintha kissé belé is csípett volna. Az ötlött fel benne, hogy éjszakára bezárta-e az ablakot, vagy, hogy nincs-e valaki a lakásában. Majd amikor felemelte a fejét meg is dermedt. Lassan felállt és lépett párat, érezze, valóság mindez, vagy csupán egy álom. Odament az ablakhoz és kihajolt rajta. Olyan volt, mint a saját lakása, de mégsem annak tűnt. Elfordult a tájtól, mely városára utalt, mely azonban mégis teljesen üres és csendes volt. Az ablak nem volt a helyén, a helységben mindenhol kő és törmelékdarabok hevertek. Világos volt és rideg minden. 

Pár perc kellett mire felfedezte minden jegyét annak a helynek, ahol álomra hajtotta fejét éjszaka, és meg kellett győzni a saját tudatát, hogy most itt van. Úgy érezte nem maradhat itt. A betonfalaktól nagyobbnak tűnt a helység, az ablakok hiánya végett átjárta a szél, és az érzést a törmelékek már-már kísértetiessé tette. Úgy 10 perc telt el, mire kezdte megszeretni ezt a helyet. A szél halk zúgását, mely ha az ember behunyta szemét meleg volt. A nap erős fényét, mely a forró nyári napokat idézték, melyekben a délibáb és szomjúság kézen fogva jártak minden egyes percben. Csend volt mindenhol. Szokatlan volt ezt megszoknia, de hangulata elérte azt a pillanatot, amikor élvezte végre. Hát elindult az épületben kifelé. A bejárati ajtaja megvolt és talán még fel sem tűnt neki, amint kitárta azt, világossá vált, hogy itt még nincs rendjén valami. Az ajtó nem a ház folyosóját, hanem egy völgyet tárt elé. Amolyan igazi mesébe illő völgy, kis mezővel, két patakkal és közöttük egy sziklásabb fallal. Gyönyörű volt. Az éles kontraszt most nem zavarta. Vissza sem nézett az ablak alatt elterülő kietlen városra, ismerte ezt a helyet. Kisétált az ajtón és fűbe lépett. A friss fű ropogása eszébe juttatta, hogy mennyire szereti ezt az érzést a talpa alatt. Az illat egységesítette az érzés, mintha a gondolatai tisztultak volna ki. Most vette észre, hogy már nem is gondol semmire, egyszerűen csak érez. Kellett pár perc mire rádöbbent, ő már járt itt, nem is egyszer. Emlékszik a hegyoldalon felfutó fákra kétoldalt, a patakot átívelő megannyi fahídra és azokra a részekre is, ahol a patak még mélyebb is. Az érzései boldoggá váltak hirtelen, és azzal váltak benne romlottakká is. Eszébe jutott, hogy akármilyen gyönyörű is ez a hely, nem oszthatja meg senkivel éppen. Az üresség most kiütött rajta. Egy törött tükördarabot látott meg a földön, miközben az ajtó felé ment vissza. A tükörben nem a saját arcát, inkább magát a világot, amiben van. Az bejáraton belépve nem az ő kellemes kis szobája látványa fogadta, mint inkább egy folyosó, melyről belátni mindenhova mellette. Bent sétálgatva azonban nem kilátás fogadta. Olyan volt az egész, mint sok kis színpad előtte, amint 1-1 jelent tárult elé. Kis odatekintéssel látta, hogy ezek a képek benne is élnek. A mező azonban nem illett a képbe. Ahogy sétált beljebb, felötlöttek benne az emlékek és azok, amiket most látott. Rá kellett jönnie, a völgy üres volt. Onnan egyetlen emléke sincs, ami fűződne bármilyen nőhöz is. Már elege volt, meg akarta találni a folyosó végét, hogy kimehessen és a városban legyen. Mire elérte, már újra a szobájában volt. Furcsa illat jelent meg, amit azelőtt itt még nem érzett. Kitekintve az ablakon egy nőt látott. Illetve csak egy ellibbenő női ruhát a macskakővel kirakott utcába fordulni. Nem tudta ki lehetett, de egyedül volt, éppúgy mint ő. Most a másik szobába szaladt, hátha megláthatja kit látott. Már senki nem volt lent. Visszaült a foteljébe, mely most éppoly egyedül merengett a törmelékek közt tisztán, mint ő maga. Gondolkozott. Nem is azon, hogy került ide, inkább hogy mitől kellene ezt a helyet rossznak éreznie, akármilyen kietlen is volt, de itt minden nyugodt. Ezt a helyet megszerette. Ismerte minden részét, de mégsem, hisz nem tudta miért van mindenhol rom és törmelék. Távolról tekintve a jól bejárt utakat, fogságban, de most mégis szabadon. Napvilágba nézni távolban, s behunyt szemmel élvezte fényét arcán, most mosolyra fakadt egymagában. Lassan felállt, elnézte még egy darabig a tájat. Odasétált az ablakhoz, majd kiugrott azon. A tér mintha őt érintené, nem pedig fordítva. Földet érve még fájni sem fájt, csak a zuhanás szele zavarta kissé esés közben. 3 emelet. Mindenki döntse el maga, mennyire sok lehetett ez. Azonban egy karcolás és fájdalom nélkül megúszta. Elindult hát sétálni egy jól ismert útvonalon. Hátha meglátja még egyszer a ruhás nőt a macskaköves úton. 

[...]

2012.03.30. 10:47

 A szoba csendes volt, illetve már majdnem. Egyetlen hang szólt éppen a rádióból. Egy énekszó, melyet már ő maga sem tudott ki énekelt. A háttérben szépen lassan megszólalt egy zongora és egy szaxofon. A zongora kemény leütéseit a rézfúvós lágy harsonája simította el, így alkottak egy egészet a csodálatos hangú énekesnő mögött. A férfi csak állt a sötét szobában. A fény csupán a városból érkezett az ablakon át. Az ablakon, ahol most éppen kinézett. A város minden este ilyen gyönyörű volt, megannyi sárga pontjával az elterülő rónában és a hegyekben egyaránt. A hangok nem szűrődtek be, csupán a fény, félhomályba borítva be a szobát és a férfit. A zene és a látvány összképe megmelengette szívét. Töltött hát még egy pohárral. A szoba felé fordult, s közben sóhaja fejezte ki gyönyörét és fájdalmát egyszerre. Nem tudhatjuk melyik is volt igazán, talán maga sem tudta. Tett pár lépést a szoba közepe felé, majd nagyon lassan megállt a még mindig szóló ütemre. Újra csak az énekesnőt hallani. Az érzés, amikor állunk, kezünkben az italunkkal, behunyjuk szemünket és egyszerre hal és éled a világ szemünk héja mögött. Amit csak mi látunk, amikor igazán érzünk. Most ezt látta. Egy világot, ahol nagyon jól érezte magát egyedül. Egyedül, hiszen ide még senkit nem engedhetett be. Behunyt szemmel csak felszállt a magasba, a felhők fölé, hogy azok között elrepülve megpillantsa az ó szimbolikusan vett nyugalom szigetét. Tudta, ide csak ő mehet el, és azt is, hogy soha nem fog ténylegesen eljutni oda. Megnyugtatta a gondolat, hogy ez a hely örök és megronthatatlan. Jó érzés volt itt lenni, bár ezt mindenki így gondolta volna, ha egyszer is látják. Most azonban kinyílik a szeme, hiszen újra zongora szól. Erős de mégis ringató, mindenképpen jó érzés. Fordul kettőt, mintha táncolna, majd kortyol egyet. Szeretett a poharából lassan és keveset inni, mert így tovább tartott és még hosszabban érezhette annak valódi zamatát. Az ital volt az egyik, amire különösen odafigyelt. Otthonában nem volt belőle sok, de azok mind a legjobbak voltak. Szemével körbetekintett a szobában, ahol alig látott valamit. Aki nem ismerte ezt a helyet, majdhogynem meg is ilyedt volna. Ő azonban pontosan ismerte. Minden tárgyát maga élte meg és helyezte el ott, ahol éppen van. Körbenézve már nem mosolygott oly nyugtatóan. Látta maga körül az összes emlékének tárgyi megnyilvánulását. Néha úgy érezte ez a szoba, hiába is ilyen nyugtató ebben a pillanatban, mintha amolyan szentély lenne. Egy oltár a saját életének, korának és minden megélt pillanatának. A sötét szoba nem volt igazán zsúfolt. Egy asztal, kanapé és két fotel tartozott hozzá a körülöttük lévő mindenhol derékmagasságig érő szekrényekkel. Ami zsúfolttá tette az a szekrényeken lévő tárgyak sokasága. Amikor az ember gyűjt valamit sok lesz neki belőle. Ha az életét gyűjti, megtölthet vele minden helységet. A minden helység esetünkben csak ez az egy volt. Telis tele olyan dolgokkal, amik különböző méretükkel, színükkel, formájukkal, részévé váltak az itt álló személyiségnek. Újabbat kortyolt az italába és érezte annak teljét, amint megcsapja az enyhe bódultság érzése. Tudta, hogy még szüksége lesz a fejére, ígyhát letette a poharát, és komótosan helyet foglalt az egyik foteljába, ahonnan még mindig a várost látta az ablakon át. A zene egyre halkult és érezte fáradtsága és mámora felülbírják a gondolatait. Álomba merült ültében, mély pihentető álomba. Felhangzott egy tompa hang. Egy hang háromszor, majd újra háromszor. Az ajtó felől jött, de úgy tűnt nem hatotta meg az alvó férfit a fotelban. Hát megismételte magát a hang, éppúgy mint álmában teszik az ember emlékei.

A válogatás kazetta

2012.03.18. 23:32

 Emlékszik valaki, ha mást nem filmekből. Ha valakinek tetszett valaki, csinált neki válogatás kazit. A 90-es évek nagy divatja volt a kazetta, főleg a tinik körében az erre írogatás. Tudjátok mi változott nagyon? Elcseszték ezt is. Nincs én nekem bajom a közösségi médiával és annak szerepével, de a hihetetlen az, hogy Amerikában a válások 80%-ánál említik fel hivatkozás gyanánt a Facebook nevű kórt. 

A szomorú igazság az, hogy mind megfertőződtünk. Amint összejövünk valakivel az a facebookon válik hivatalossá. Amint meghallunk egy jó számot, vagy lesz hivatalos közös dal, azt fészen reklámozza a népnek a pár. Bármi van, ott közölnek akármit. De szeretnék én egyszer kazettát írni a szerelmemnek majd. Az a baj, hogy most már lejátszani se tudná mivel. Ráadásul hiányozna a megosztás öröme neki... (ebben nem kis irónia volt) 

Ilyenek lettünk. Én is észrevettem magamon változásokat. Nézem a párom adatlapját, ki mit oszt meg, én is megosztok, hogy kitűnjek, ráadásul a blogomat is megosztatom. Tiszta hülyeség, utálom. De ez megy. Szóval ha tehetitek, kérlek titeket legyen lelketek, a fész helyett vegyetek egy kazettás magnót. Írjátok rá a párotokkal a kedvenc számaitokat. Állj ki az ablaka alá, és játszd le neki sorban. A szomszédok vagy mérgelődnek, vagy irigykednek majd. A gesztus szép és hagyományt visz tovább. Éljetek vele. :)