Fővám téri metróállomás

2010.12.13. 14:52

 A nagyvilágon is híre van ám a mi metro4-ünknek. A szerkezeti, és technológiai megoldások még itt is lehetnek lenyűgözőek. Persze itt nem beszélhetünk az anyagi gondokról, és hogy a magyar szerint sosem készül el. De bízni muszáj. Nos a dolog lényege, hogy a Fővám téren elkövetett megoldás nem csak ügyes, de még szép is. Szerintem lenyőgöző, ahogy a természetes napfény a föld alatti állomásba szűrődik, a hálós szerkezet hatalmassága és a szabálytalannak tűnő rendszeressége. Kíváncsi leszek használat közben, miképp mutat majd a városkép összhangjában. További képekért kattints a forrásra.

Unalmas mint a Köki

2010.05.22. 20:06

Halottam ezt még pár hete. Érdekes egy megjegyzés. Tudni kell, hogy Kőbánya-kispest állomáson hatalmas felújítás, építés folyik éppen. 2010 végére lesz szerkezetkész és 2011 első felében tervezik az átadást. Hatalmas, szinte már feleslegesen nagynak tűnik egy ilyen helyre éptített központ. Mondjuk annyi érthető, hogy ferihegyről érkezők (nem kocsival) legelőször ezt a csomópontot találják meg.

Pénteken a Construma kiállításon vettem részt. Most leírom nektek, hogy naggyából mit is láttam, tapasztaltam. Csinos hostesek, egymást érő standok, építészszakemberek és a legnagyobb újdonságok. Némi luxus és kényelem. Minden ami építészet. ÉPÍTŐIPAR TELE ÉLETTEL

A Construma 2010 kiállítás és kapcsolódó konferenciái középpontjában továbbra is a minőség, az energiatudatosság, a környezetbarát, természetes építőanyagok és az innováció álltak.

Ha kiváncsi vagy a részletekre, a képekre, arra, ahogy én láttam. Lépj a tovább gombra.

A CET Budapest Dunáján

2010.04.13. 20:54

Egy kis építészet is felüti fejét a blogon. Mint aki tudja, tudja. "Építésznek tanulok." Valamilyen közömnek kell, hogy legyen tehát a dolgokhoz Budapesten. Mindig is nagy örömmel értesültem mikor szeretett fővárosomban valami forradalmit tapasztalhatok. Már igen régen elkezdődött egy egészen új terv. Ez nem csak kis hazánknak, de a Duna összes országának részeként fog majd jelen lenni. Egy kis idézet a CET hivatalos oldaláról ami kicsit megmagyarázza, miért is lenne jelentős ez megvalósulni látszó terv.

Hello Budapest!

A CET Európa friss áramlataival érkezett. A kultúra és az üzlet új minőségét teremti meg, amely éppen e kettő tudatos összekapcsolásából fakad. A multifunkcionális épület feladata jelképezni a 21. századi Budapestet, segíteni a város lakóinak ismét birtokba venni a Duna partot, és bebizonyítani, hogy nyugat-európai sztenderdek szerint is lehet szórakozni és vásárolni.

 

A CET a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig áramló Duna folyam szimbolikus közepén, Budapesten teszi átélhetővé Közép-Európa kultúrájának áramlását - a régió sajátos időzónája szerint. CET = Central European Time. Ahogy a 160 méter hosszú, acélvázas, üveg- és alumínium burkolatú "bestia" felemeli csillogó fejét
az egykori vén raktár épületek között, úgy emelkedik ki maga az intézmény Budapest megszokott dimenzióiból. Azt hozza el, amit Berlin, Párizs, Madrid legvonzóbb kulturális-szórakoztató centrumai: az élet sokszínű élvezetét.

Nyitás: 2010-ben!

Egy jó pont az építtetőknek. (Jah egyébként a tulajdonos Budapest város lesz.) Figyelembe veszik a város történelmét. A rakparti élet régmúltja nem halt meg. Ez egy fontos tényező. A főváros hajórakpartja, közraktárépületei. Ez mind ott van a ma épülő Kultúrális központ része ként. Mivel műemlékek a közraktárépületek, így azt lerombolni semmiképpen sem lehetett. Úgy lett, hogy a CET része ként egyszerűen beleépülnek a bálnába. Nagyszerű párosát létrehozva ezzel a régi és az új korszakoknak, és épületszerkezeteknek.

A legjobb az egészben az, ami nem jellemző kis hazánkra. Tényleg megvalósul. Éppen most is épül. Valószínű hogy igen hamar készen lesz. Aki esetleg a Szabadság híd környékén jár nézze meg a folyamatban lévő építkezést. Nem mellesleg a mögötte látható új Corvinus Egyetem is szép épület :). Szóval CET, várjuk hogy megnyílj a magyar közönség elött.

Ha kiváncsi vagy az építményre KATT a tovább-ra

süti beállítások módosítása