Megjegyzem még a legelején, hogy én a nem dohányzók táborát gyarapítom és soha nem voltam az a megrögzött bagós aki nem bír élni sem a mérge nélkül. 
Azt hiszem most leírtam magam azok előtt akik dohányoznak és elolvasnák a posztot. Akkor most leírom, hogy szeretném több szemszögből is nézni az alkotmány ezen apró fejezetét. (még ha nem is olyan apró)
Ez mindenképpen egy szubjektív véleménynyilvánítás, mivel a blog írásában monopóliumot élvezek (ezért is olyan ritkás a naptár itt jobbra fent).

 Hát ezt is megértük, a játszóterek sajnos nem voltak mindenkinek magától értetődőek, hát kitáblázták. Ezek után jöttek az aluljárók, amit betudhattunk a megtisztítási folyamat egy részének is (említhetném itt akár a hajléktalanok el"zavarását" is). A buszmegállókból való kitiltás már látszatta magában a hadjárat kezdetét a dohányosok ellen. Most azonban elfogadásra került egy olyan rendelet, ami az emberek nagy többségéből felháborodást váltott ki. Nos az emberek persze a cigivel a kezükben káromkodnak csak.

The Simpsons

2011.02.21. 22:45

 Sok felnőtteknek szóló mese születik. Vajon joggal kérdezhetjük-e, hogy ezek a mesék az örök gyerekeknek, vagy a poén kedvéért pont mesék? Esetleg meglehet, hogy csak olyan elemeket tartalmaz, amit nem tudnánk megvalósítani egy valódi sorozatban, mint rajzokon. Hát talán a válasz kicsit is-is. Megannyi mese a bizonyítéka, hogy a felnőttek is élvezik és szeretik nézni ezt a fajta szórakozást. Ha még a nekünk szóló poénokra is rátapintanak, talán még rabjai is leszünk. Most pedig egy kis bemutatóvideót lássunk, miként nézne ki, ha a Simpson család, nem mesében, hanem sorozatban létezne. Szerintem minden így jó, ahogy most van. 

Come Home To The Simpsons from devilfish on Vimeo.

Zenefelismerés: rock

2011.01.30. 18:36

 Az ismerőseim már tudják, ha felteszik nekem a kérdést, Milyen zenét halgatsz, egyszerű a válaszom. Olyan zenét hallgatok amilyen hangulatom van és olyan lesz a hangulatom, amilyen zenét hallgatok. Minden stílusban vannak a "szuper" és a "...de szar" számok. Ha valaki mutat nekem egy "de jó" számot, én is hajlamos vagyok megszeretni. Minden számnak, minden műfajban megvan a maga üzenete. Nekünk hallgatóknak ezt az üzentet kell megértenünk. Amint egy szám nekem és a hangulatomnak is szól valamiről, szeretjük azt. (Bár ez a királyi többes így leírva elég furán hangzik.) Hozzám, a lelkemhez, az eszemhez, a szenvedélyemhez, esetleg az emlékeimhez szól az a szám.

Emlékezés - versféle

2011.01.09. 21:05

 Egy pillanat, mikor elmélyedsz magadban. Ahol emlékek szunnyadnak, egyremást ébrednek. Amikor nem várnád, hogyha kérdés törne rád, amikor arra épp egy szót akarsz ami megmagyarázná, a megannyi miértet, mely olykor felmerült benned, ami már kutatva keresné a szavakat. A fejedben, amikor nem várnád, emlék ébred benned és elrepülsz te, mélyen abbana régben, mely elmúlt már régen. Lehet, hogy mosolyt, ám olykor könnyeket fakaszthat szemedben. Talán nem is érted már, az érzés miért vállt ki, ily erős hatást rád, fogalmad sincs már, mit kérdeztél és nem is akarod így tovább. Már inkább kiszakítanád, vagy élnéd meg újra mindazt, mit sose bánsz. Ismét egy kérdésed zakatol, hát hogyan tovább? Mert, tudod a pillanat, amikor emlékre emlékeztél is a múlté vállt, hát a nelened éled, mely újra már sosem lesz, a régent nem feledted. De tanultál belőle, mostmár biztosan érted .... 

 Lélekblog. Ez kicsit szerintem olyan mint egy napló, de ez nem az ember napjait, élményeit írja le. Inkább az érzéseit, a mély érzéseit taglalja. Érdekességképpen a hölgyemény jelen esetünkben egy 17 éves lányka. Egy olyan lányka, aki lenyűgözően közli az érzéseit a világ felé. A hangulatteremtéshez zenét hallgat az olvasó, mégpedig amit maga a blogger válogatott. Az oldal mint olyan, egyébként nem kicsit sötét hangulatú. Az írásokat is van, hogy ez jellemzi. De nem a gonosz, sötétséggel tudnánk leírni, mert ez nem pusztító, kicsit néha inkább önpusztítónak látszanak. Fogalmazási kézsége mindenesetre van a kislánynak. Ha nem is mindig tökéletesen érthető elsőre mindenkinek egyes bejegyzés, egy megismételt figyelmes átolvasással szerintem mindenki megértheti írásainak súlyát, jelentőségét, lényegét, mondanivalóját. Mert mindnek van valójában, de mindenki magában tegye el, ezt éppen hogy értékeli. Semmiesetre sem szidható ezért az író, hiszen valljuk be olykor kevesen merik kinyilatkoztatni valódi érzéseiket. Olykor, igaz, kissé ezek az írások is rejtőzködőek, sőt, néha-néha még bizonytalanságot is sugallnak az író személyében. Magánybanhallgató, Szentmártoni Szofi alkotásai, gyakran valók a lelkizős, önpusztítós pillanatok olvasmányai közé. 

Oktatnak?

2010.12.02. 20:55

Egy jól tanuló diák, aki sosem ismételt évet. 18 éves korára érettségizhet le. Ekkor 4 évet töltött gimnáziumban vagy középiskolában, és 8 évet az általános iskolában. Ekkor 12 éve tanul és megszerezheti az érettségivel az alap műveltséghez elengedetlen papírját és az vele járó tudást. A tanévek általában 180 nap körül vannak. Ebben nincsenek benne a szünetek, hétvégék. 180 tanítási nap egy évben. Ha azt vesszük, hogy 365 tanítási nap van egy évben, akkor ez az évnek a fele. Tehát a valódi idő az éveknek csupán a fele. Csupán. Ez akkor is azt jelenti, hogy életének egyharmadát koránkeléssel és padkoptatással tölti. Ekkor még semmilyen szakma, vagy tudás birtokában nem vagy amivel munka végezhető.

süti beállítások módosítása