Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ilyen sűrűn kapok újra ihletettséget, mikor újra útjának indítom oldalam, de végűlis ha már így alakul, írjuk tovább. 
Most egy szintén régebbi versemet találtam meg, egy egyszerű füzetből tépett papírra írva. Valahol még emlékszem a próbálkozásra, bár sosem éreztem magam elég jónak bármire is ebben a témában. Úgy gondolom, ha már meglett ez a kis apróság, fogjuk és osszuk meg. MisterBig újra él és ír. Dicsérni nem fogjátok :), de remélem azért nem rettentek meg a borzalmas művem elolvasása után. 

Oh és még valami. Azért bordal, mert szerintem ez indította el bennem a szálat. Egy fürt szőlő, egy korty bor és egy érzés mely elszállt, majd a remény mely felcsillant. (Most elméletileg ismét elszállt) A mű:

A szőlő, mint oly ha bor,

nem mindig oltja szomjadat,

Így aképp, mint csók, mint mámor,

elszáll ez is egy pillanat alatt

 

Csókolja ajakad míg iszol belőle,

nyelsz, s öröm cseppen lelkedre.

Nem is érzed, a pillanat hevében,

Hogy a bor is elfogy, ha kortyolod hevesen.

 

Édes az érzés, poharad nem engeded,

Addig iszod, míg búdat el nem felejted

Édes mint a csók mellyel kedvesed kecsegtet

Mely észre sem veszed, már elhagyott téged.

 

Mert kedves a bort nem tűri oly soká,

Hisz férfit tesz mint nő, megtörtté vagy vaddá.

A mi örömünk nem más, nő és bor a mámorban,

Nem is igazi az, ha az egyikből hiányból van.

 

De aképp mint nő elhagy,

A bor is elhagyja poharad

Lassan végül egyedül maradsz

Se bor, se mámor, csak a gondolat.

 

Gondolat mely férfinek nem fejében, szívében ver vasat,

mely szép lassan jár át, s mély nyomokat hagy

Miért nincs már bor, mi előbb oly édes volt,

S miért van most csend körültem mindenhol?

 

Megérzi bánatát, de nincs már búfelejtő,

Csak ő maradt, s a gondolat mely halk és lassan őrlő.

Így lesz hát borozónkból szép lassan művész,

Leteszi poharát, most tollat ragad, hogy kiírja szívét.

 

S szívére fellel majd édes, kedves hölgyet,

Ki újra fellobbantja, az omladozó lelket.

Csókkal szolgál költőnknek, hogy mámor érje végre,

Mit eddig írt versében, fájdalmát, hiányát le.

 

Már borhoz nem nyúl a férfi, 

mert nincs mit felednie.

Van édes nő ki csókolja,

Megvan már mindene.

 Egy pillanat, mikor elmélyedsz magadban. Ahol emlékek szunnyadnak, egyremást ébrednek. Amikor nem várnád, hogyha kérdés törne rád, amikor arra épp egy szót akarsz ami megmagyarázná, a megannyi miértet, mely olykor felmerült benned, ami már kutatva keresné a szavakat. A fejedben, amikor nem várnád, emlék ébred benned és elrepülsz te, mélyen abbana régben, mely elmúlt már régen. Lehet, hogy mosolyt, ám olykor könnyeket fakaszthat szemedben. Talán nem is érted már, az érzés miért vállt ki, ily erős hatást rád, fogalmad sincs már, mit kérdeztél és nem is akarod így tovább. Már inkább kiszakítanád, vagy élnéd meg újra mindazt, mit sose bánsz. Ismét egy kérdésed zakatol, hát hogyan tovább? Mert, tudod a pillanat, amikor emlékre emlékeztél is a múlté vállt, hát a nelened éled, mely újra már sosem lesz, a régent nem feledted. De tanultál belőle, mostmár biztosan érted .... 

 Te is elfeledted
a megannyi szépet?
Te is tovább kerested
az újabb menedéket?

De kell e mocskon gyűlölni,
mindent mi körülvehet?
Mert nem számít semmit,
a jó mit meglelhetsz.

Barátok tűnnek el a semmiben,
vállnak ellenséggé az életben.
majd válik a pénz a baráttá kérdem?
Melyhez kéz tapadt, hűtlen, véresen.

Mely a barátokat teszi ellenséggé,
mi embert, állatot, földet sem kímél.
Mert pénzből lehet mindened.
De ha van, sincs semmid sosem.

Ekkor már a barát sem téged szeret,
A pénz vonzotta, hogy legyen melletted.
Ha pénz beszélne nem lenne ember
kinek helyette barát kellene.

Embereket öl, dolgoztat
bátram hatalmat ad
Nem válogat kinek 
Nem figyelmeztet.

Barbár világot mi lenézzük
Pedig mi sem vagyunk mások.
Mond szerinted civilizált ez?
Ettől leszünk mi emberek?

Ahol az ember megjelent
Ott megöl lassan mindent.
Inkább lennék állat ki tudatlan,
ki nem aggódik pénz miatt és élhet vígan.

Már nem félünk a vadonban 
csak a nagyvárosban
már nincs állat ki veszélyesebb 
mint mi magunk vagyunk, emberek.

Megölünk lassan mindent,
országot földeket,
Igába hajtjuk társaink
és pusztítjuk el a földet.

Gyűlöletet, forradalmat keltett,
Nem tesz semmit, de felejtet. 
Felejtet az erkölcsről,a jóról,
szívességről, bókról

Réteget születnek általa,
mely embereket választ el,
rétegetekben szabályok
súlyos előítéletek.

Elhiteti a boldogság kulcsa lehet,
elveszejti mindazt a meleget,
mi kandalló mellett családi szeretet.
Mindenki küzd érte feladva egy életet.

Dolgozik a pénzért, gürcöl és gályázik,
Ha megkapta még több kellene,
Véget nem érő kör ez,
mely a kapzsisághoz vezet

A szó mely pénzzel született, 
melyért valahol harcolunk 
miközben álszentül ítéljük el,
de mindenkinek ez kell...

...Az átkozott pénz, az élethez.

 Az elkövetkezendőkben saját emlékeim osztom meg veletek. Ezek is oly levelek, melyeket el sosem küldtem senkinek. Már a vicc az, lassan nem is emlékszem kinek szólnak. De előlapozva látom bennük ki voltam, látom mit éreztem, gondoltam. már nem szégyenlem, hisz tanultam, más lettem és javultam. Hibám belátva írom most e sorokat, talán lesz erőm mutatni másokat. 

(Cím nélkül)

Félek elveszthetlek könnyen,
mert túl messze vagy tőlem.
Oly sok szép szó csábít
mit másoktól hallhatsz így.

És ha mások ott vannak ahol te,
nem tudom épp igent mondasz-e,
nem tudom ott kibe szeretsz bele,
és ha látlak őszintén nézel-e szemembe.

Mondod-e nekem, szeretlek.
és ha mondod hát még kinek
és hol boldogság már ez?
Ha így kell félnem tőled.

Ezt nem tudhatod mért van bennem,
És mért fojtom el ezt az érzelmem
De jobb békességben megbízni benned,
mint vitával otthagyni a színteret

Szeretlek és ezért kérem
bizonyítsd szerelmed nekem
és hidd el én is így teszek
Akkor majd senki sem félhet.

Társak leszünk mi ketten 
bizalomban,szerelemben.
nem hagyom hogy kihüllt érzelmek
vitassák meg benned még mi kellhet

Hogy ne kelljen máshol keresned,
sem izgalmakat, sem szerelmet.
akarj minden időben engem,
Gondolj csak rám, más ne kelljen.

Ne gondold, hogy lesz párod
Ne gondold, hogy szerethetsz
Élj meg minden napot
És sorsod sem feledhet

Egy írás, mely rólad szól
Mely leír mindent mi oly apró
Tán még észre sem veszed,
hogy része az életednek

De kell minden részlete
kell mindent megélned
A rosszat a csúnyát egyaránt,
hogy legyen miből ítélned.

Kell olyan mit elfelejtesz,
hogy tudd mire kell emlékezz.
Idővel megtudod mi volt a fontos 
és mi oly jelentéktelen.

Gondold, hogy legjobb vagy
Azt érdemled és azt kapsz
aszerint cselekedj mit jónak látsz
és láttasd az élet imádatát.

Meglátod majd a sok barát
is erősebb lesz kötelékben
hisz szükség van rád 
nem csak rokon kihez közel állsz.

Mert te már tudsz valamit 
mire sokan vágynak
lesz kiket te vezetsz rá,
hogy lássanak.

Halkan, nyugodt szívvel,
súghatod feléjük békével
mikor szükség lesz rád ott vagy,
hogy elmondhasd e szavakat.

Nyisd ki a szemed és láss az éjszakában,
Keress értelmet minden talányban,
Rendezd életed új útra találva,
Tűzz ki célokat, hogy a jövőd majd láthasd.

Ezt a verset is egy kedves hölgy irta és én megkaptam most közzéteszem hátha felfedezi valaki a lelket benne ....

Várok Rád…

Első pillantásra megszerettelek,
S nem tudtam Rólad levenni szememet.
Féltetelek, mint fa a virágát,
Ha jött a szél s elvitte szirmát.
Te, csak Te voltál nekem a mindenem,
De Téged nem érdekelt az életem.
Elhagytál engem egy másikért,
S hiába vártalak vissza én.
Sétálni mi együtt nem fogunk már,
Nem vágyunk egymás csókjai után,
Nem nézzük együtt a csillagos eget,
Idővel egyszer tán elfelejtelek.
Tudom, hogy nem jössz többé
És nem látlak már soha tán,
De megőrzöm kettőnk örömét
És ÖRÖKKÉ VÁROK RÁD!!!!.....