Manapság egyre többen vannak akik megtanulnak lovagolni,lóval bánni.
Ennek igazából örülni kellene,de mégis valami keserű szájíze van az egésznek….hogy miért is??

Talán azért mert nemegyszer látni, hogy a ló ledobja lovasát, ellenszegül és hasonlók. Persze hogy egyből a lóra fogják - így a könnyebb, de ha kicsit próbálnánk megérteni őket is „lóul”gondolkodni,talán könnyebb,vidámabb,önfeledtebb és veszélytelenebb is lenne ez a szabadidős foglalkozás,sport. Ez az idézet szép példa rá: „A ló igazi menekülő állat. Ha nyomást gyakorolnak rá, szinte biztos, hogy inkább a menekülést választja és nem a harcot.”
Tudni kell hogy egy ló sem születik „bűnözőnek”csak az ember változtatja azzá. Persze vannak olyan egyedek amelyek kicsit félénkebbek,ijedősebbek de őket is megfelelő türelemmel és tudással lehet nevelni teljes értékűvé,sőt fordítva is igaz:egy nagyon jó lovat is ellehet rontani,ijedőssé,bizalmatlanná lehet tenni.A jobbik eset amikor az emberben megvan az elhatározás és ellátogat egy lovardába/lovasiskolába és rábízza magát a /feltehetőleg/ kellő szakmai tudással rendelkező oktatókra,de az is megeshet hogy egy saját lovat vesz magának és vele együtt próbálkozik megtanulni velük bánni,gondozni őket.
Hogy melyik eset a jobb és hogy miért,vagy miért /feltehető/ az oktatók tudása?Az oktatóval kezdeném:
Elviekben elvégezte azokat az iskolákat ahol megszerzett minden tudást hogy továbbadhassa másoknak is.Ez a jó,vagyis lenne,mert nem így megy….sajnos.Sok oktató mondja magát szakembernek,de korántsem az,lehet hogy a papírja is megvan,de lóval nemtud bánni. Rengeteg példa van erre:például a kezdő nemtud bánni a lovával(nem megfelelő a ló mérete vagy túl kicsi vagy túl nagy a lovasához képest,vagy éppen nem jól képzett,vagy nem megfelelő vérmérsékletű)ekkor jön az oktató,aki leszállítja a lovast és elkezdi nevelni szegény lovat.Sajnos kis számban van olyan edző aki erőszak nélkül tenné ezt,legelterjedtebb amikor a pálcához,sarkantyúhoz és egyéb kényszerítőeszközökhöz nyúlnak-persze gyorsabb a hatása,nem kell sokat szenvedni vele,de lehet hogy egy életen át megmarad szegény állatban.Van a másik példa:amikor észbentartva a lovak viselkedését próbálnak rájönni a gond okára.Most tenném én fel a kérdést:Melyik is a jobb?Mindenki döntse el magában….Ezeket átgondolva vajon a lovaglással ismerkedők mit tanulnak meg leggyakoribb esetben?A lovat csak kényszeríteni lehet,ütni,verni,nem kell figyelembe venni semmit,mert az agykapacitása kevesebb,úgyis mindig csak ellenszegül.Ne adódjon félreértés,nem becsmérlek senkit sem,mert vannak kiváló szakembereink is,de manapság sokan papír nélkül oktatnak,kevés tudással.Tehát az oktatóknál is lehet válogatni szépszámban….próbáljunk meg néhány leckét venni több oktatótól is,hogy rájöjjünk mi is nekünk a legjobb,kérdezzünk nyugodtan,ha nem válaszolnak kezdhetünk kételkedni a tudásban.Ez a helyzet segít annyiban hogyha megtaláltuk a megfelelő lovasoktatót akkor több lovon megtanulhatunk lovagolni,mert általában több lovat használnak lovardában és ott van velünk az edző,aki minden hibánkat kijavítja,DE nem lekiabál és becsmérel ha nemsikerül valami,mert ettől a kezdő lovas önbizalma elillan,hanem magyaráz,próbál segíteni,és dicsér amikor annak megvan a helye.Röviden ennyit írnék az oktatókról.

Mindnyájan tanultuk mi volt jellemző eggyes régmúlt időkre. Mit viseltek, mit hallgattak, mik tetszettek nekik, mit építettek, miben hittek ... miegymás. De mi is elgondolkozhatunk róla, ránk hogy fognak visszatekinteni a jövőben. Mi lesz ami megmarad. Az ókorból az építészet, a zsenialitásuk a tudományokban. A középkorból a vallás irányítása és jelentősége. majd a korok virágzása és bukása. A nagy háborúk kora. Annyi minden van a múltunkban. De mi a helyzet a jelenünkkel?

Hogy is jellemezhető?
Építészetben megoszlunk. Van ahol a nagy felhőkarcolókat döntögetjük, van ahol az új technológiákat próbálgatjuk van ahol csak egyszerűen ahoz kell igazodnunk amit a múlt alkotott, hogy megőrizzük a hely hangulatát.
Zenében kifejezőek vagyunk. Mindenki kifejezi a saját érzéseit vele a saját egyéniségét az érzéseit és így rentgeteg zenei kisstílus születik. Sok mai stílus van ... pop, rock, techno... de ezeknek is vannak alstílusai ... punk, hard, hause...stb ... és mindenkinek az tetszik amelyiket akarja. Mert annyi van, hogy mindig van olyan meglepetés amiről még lehet, nem is hallottunk :). Ez szép és jó mert nincsenek átlagok. Bárki írhat dalszöveget, dalt, alapíthat bandát és ha szerencsés akár sikeres is lehet belőle.
Öltözködésben nagyon sokat diktálnak bizonyos divat"nagyhatalmak" és nagyon sokan követik ezeket. De mégis mindenki meg tudja azt találni ami neki tetszik. Ezzel is kifejezheti a véleményét, az érzéseit, a hovatartozását.
Politikailag a világunkban ma már mindent megtalálunk és olyan életvitelt élhetünk vagy érhetünk el ami tűlünk telik.
Nagyon megoszlanak például az életszinvonalak a legszegénnyebbektől a leggazdagabbakig a ma korszakában mindenkit megtalálunk, de ma van olyan, hogy együttérzés (legtöbbünkben) és meglátjuk azt, hogy adni jó.
Tudományokban már minden jelentőset megadott nekünk a múltunk. Az előző korszakokban olyan dolgok születtek amiket legfeljebb mi már csak bővíthetünk. Az a baj, hogy ha például ma már kap egy tudós egy felfedezéséért díjat, lehet, hogy a másik tudós sem érti mit fedezett fel mert annyira mindenki a saját dolgával foglalkozik és annyira bonyolult dolgok vannak, hogy lehet fogalmunk sincs mire bólogatunk. Megvan mindenünk ami kell a tökéletes élethez. Ezt már csak az emberi hiúság a "gonoszság" és a rossz erényeink ronthatják el.

Mondjuk azt összegzésként, hogy a ma korszaka véleményem szerint a hangulatunkról szól, arról amit érzünk, gondolunk, és meg akarunk valósítani. Az emberek egyéniségéről.

Kedves Hölgyek és Urak

Azt mondthatnám most, hogy egy igen relatív témát fogok boncolgatni, de ha az lenne minek róla írni? Nah igen. Mivel egy olyan dolog ez amiről mindenkinek megvan a saját maga véleménye és engem se érdekelne másé. Azaz mindenkinek más a szép.

Érdekes, de én mégis azért írok erről mert tudományosan bizonyított, hogy elvileg mi is az átlag, az ami/aki mindenkinek szép. Most csak megpróbálom pontosan leírni amit én is hallottam. Véletlenül kapcsoltam oda egy műsorra ami meglepően megfogta az érdeklődésemet. Elvileg a műsor mutációkkal született emberekről szólna (ki ne ismerné ezeket). Ez azonban az egyszerű emberek külömbségeit mesélte el. Nem idézek csak eszembe juttatom ami megfogott benne.

Különböző forrásokból született adatok. A forrás ez esetben lehet magazin,fénykép, modellek, közkutatás, vagy akár pornófilm is. Lényegében a szépséget kutatjuk. Szóval a legszebb emberek a klimának éghajlatnak és az ételeknek köszönhetően olaszországban élnek. Nah de. Ott ez vonatkozik egyaránt férfiakra és nőkre. Persze én is szoktam hallani és melyik pasi ne mondaná... a magyar nők a legszebbek. Nem azért mert kedvesek vagyunk, hanem mert itt található a legtöbb gyönyörű nő egy helyen. Ez ma már tudományosan bebizonyított. Az okunk. Végülis maga nem csak forráskutatásból ered hanem genetikából is. Minél több fajta keveredik egy fajon belül annál szebb lesz. Példának vegyük a halakat (már nem tudom mi volt a pontos fajta) a hímek úgy hódítják magukhoz a nőstényeket, hogy a farkuk különböző szinekben pompázik, de ha hasonló szinűeket párosítunk össze akkor fakó és szürke lesz szegény hím farka (ez így viccesen jött ki :)). Nos az embereknél is . Melyik pasit ne vonzana egy olyan lány akiben van egy kis latin amerikai pezsgés, vagy egy kis afro szinesség. (a kivételtől elnézést kérek ilyen is lehet.) Tulajdonképpen minél többféle nemzetiségű keveredik az adott személyben annál szebb lesz. De minél monotónabb annál valószínűbb, hogy "fajtiszta" az egyén. Tehát ez a különleges "szépség" olykor genetikai hiba. A fajtánk keveredéséből ered. Magyarországot nagyon szomorú, hogy ha belegonbdolunk hány nép foglalta el szállta meg és szentségtelenítette meg (valószínűleg :S). De annyi biztos ha nem jönnek, lehet nem lennénk ilyen "szépek". Basszus tudományosan is bizonyított, hogy szépek vagyunk, akkor meg hol itt a szerénység :D. Végülis az egy dolog ha ismerjük honnan jöttünk, mi a népünk múltja, de nem tudhatjuk mi kiből vagyunk végülis. Egy nyelvet beszélünk, MAGYAROK vagyunk. Nem teljesen igaz, hogy a szépség belülről ered, onnan is, de kell egy kis rásegítés. A külső megfog, a belső megragad. A tudomány által már mondhatjuk, hogy elvették tőlünk a szépség relativitását? Nem. Mivel mindenkinek még mindig megvan a saját egyénisége, önkifejezése, szépérzékelése. Sajnos ma már nagyon sokat diktálnak az emberbe bele ebből is. A reklámok a nagy divatcégek is mind stílusokat alkotnak, amolyan ideálképeket, amiket rentgetegen követni akarnak. Mi éppen a trendi. szerintem mindenki találja mneg a saját karakterét és fejezze ki önmagát. Legyen ez a korszak az egyéné. Az biztos, hogy az arcunk a testalkatunk az örökölt szépségünk megmarad ha vigyázunk rá. Márpedig muszály lesz. Kicsit talán odafigyelhetünk arra mit is eszünk, hogy is élünk. Ha már megkaptuk ezt az adottságot használjuk ki, éljünk vele.

Mindenki szép, de előbb találd meg magad, hogy ezt te is meg tudd látni.

A mai fiatalság gondját próbálom leírni. Én mint fiatal régen ugyan így éltem mint amit most leírok problémaként. Rákellett döbbennem egy társaságban, hogy nem az a követendő amit a fiatalabb társaság csinál, talán a filmek hatására. Nap mint nap hallok olyan történeteket sajnos egyre fiatalabbaktól, hogy is éltek meg 1-1 "bulit".

Kezdem ott, hogy miért nincs a fiataloknak buli alkoholfogyasztás nélkül. Az egy dolog, hogy fogyasztanak alkoholt, mert egyes embereknek az segít könnyebben oldódni. De kérdem én ha olyan társasággal vagyunk akikkel egyébként is jól érezzük magunkat miért kell részegségig inni magunkat. Sok házibulin tapasztaltam a következőket: Minél fiatalabbak voltak a "bulin" annál kevesebben táncoltak, a zene feleslegesen és tul hangosan szólt (azért feleslegesen mert senki nem táncolt és mert korlátozta a kommunikációkat), Túl sok pia volt amit fogyaszhattak, és büszkék a fiatalok arra, hogy leitták magukat. Miért az az ideális hogy ha valaki sokat iszik és úgy bulizik? Attól miért válik "menővé"? A hiánya minden nemű értelemnek. Ez a gondja a buliknak. Persze néha ki kell kapcsolni. De azzal ha valaki csak úgy tudja jól érezni magát egy bulin, hogy minden alkalommal iszik. Lehet, hogy bennem van a hiba. De szerintem ott már gondok vannak. Lehet, hogy nem megfelelő a társaság, lehet, hogy nem tud beilleszkedni, lehet, hogy egyszerűen csak az nem bírja megállni, hogy ne fogyasszon alkoholt és úgy érzi anélkül már nem érezheti jól magát. De ezt már alkoholizmusnak hívják. Persze van aki most azt mondja pont én beszélek. Igen ébredtem már én is detoxban és nem vagyok rá büszke. De tanultam a hibámból. És remélem ezzen a bejegyzéssel felébreszthetek pár fiatalt, hogy változtasson e téren szokásain. Nem azt mondom, hogy nem ihat. De az kell a társaság miatt is. De tudja mindenki, hogy hol van a jóizlés és a részegség határa. És nem feltétlenül a mennyiség a lényeg, lehet a minőség is. Ha ott vagyunk. Inkább költsünk 1-1 jó koktélra mint sok "felesre". A fiatalokat szerintem meg kellene tanítani ésszerűen jólérezni magukat és azt hogy hogyan kell ténleg bulizni. van különbség a piálás és a buli között. Ezt is meg kell tanulni. Bulizni társaságban kell amikor jól akarod érezni magad. Ha meg piálni akarsz, tedd tönkre magad egy napra. És itt felhozhatnám a drogok és a különféle halucinogén szerek példáját. Aki viszont így érzi jól magát. Úgy, hogy ilynekkel élve érzi jól magát egy buliban. Akkor gondolkozzon el milyen is lehet egy közösség egy baráti társaságban jót bulizni felhőtlenül.

Én sokáig buliztam "értelmiségi" fiatalokkal. Én nem lettem az, de sokat tanultam tőlük e téren is. Gondtalanul fel tudtak oldódni és jól érezni magukat bárhol a társaságokban. Ők is felhőtlenül buliztak, de nem alkohol hatására. Hanem tudták, hogy mikor lehet kiadni magukból azt amit nem szoktak a hétköznapjaikban. Ők amint zene szólt nem zavartatva magukat kezdtek táncolni, mégha senki nem is táncolt. Ők beszélgettek és mindent kibeszéltek nem szemérmeskedve osztottak meg egészséges keretek közt olyan témákat amikről nem mindig beszélhettek. Nekik az ilyen bulik arra voltak jók, hogy kiadják magukból a feszültséget. Ott is szól zene, ott is isznak alkoholt. De az a társaság már felnőtt. És ők tanítottak meg engem igazán jól érezni magamat. Bátornak lenni és felhőtlenül nem zavartatva magamat szórakozni. ilyenkor nem csak egymással, új emberekkel, esetleg zenével vagy bármi mással ismerkedhetünk meg. De ténleg jól érezhetjük magunkat. Kis mennyiségü alkohol társaságában, Káros cigifüst nélkül, és minden olyan beteges szenvedély nélkül amit egyesek alapvető bulikellélnek fognak fel (gondolok ezalatt partydrogokra). Ezeknek a szórakozásoknak stílusa van. Értéke. És itt ténleg megismerheted az embereket és eldöntheted, ténleg nagy arc-e.

Jó Szórakozást. Egészséges Bulizást.

Régóta beígértem ezt a bejegyzést valakinek aki egy nagyon kedves ismerősöm. Ő maga is Jehova tanúja. Ez nem csak egy vallás. Ez egy összetartó közösség. Jól rendszerezett szabályokkal. Ezeket a szabályokat nem ők hozták. A Biblia. Olyan elkötelezetten hisznek valamiben és élnek valami szerint, ami miatt tisztelni kell néha őket. Náluk nem megengedett a dohányzás, az alkoholfogyasztás, és a házasság elötti szex. Ezek a mai társadalomban olyan dolgok amiktől az ember nagyon nehezen tudja magát távol tartani. Jehova tanúi különlegesek. Gyakran találkozunk az utcán a városokban vagy bárhol Jehova tanúival akik téríteni próbálnak minket, legyünk mi is Jehova tanúi. Fedezzük fel mi is magunknak ezt az életet. Nekik kötelességük ez is. Így nevelték őket. És mindenki lehet Jehova tanúja még akkor is ha előtte kicsapongó életet élt. Itt nem számít a múlt. Köztük csak az számít, hogy amíg Isten híve vagy ne szegd meg a szabályokat. Jehova isten neve. Ez is benne van a Bibliában. És ők úgy ismerik ezt a könyvet, mint más a legkedvesebb dolgát. Például kötelességük mindig prédikálni is. Kiállni a közösség elől és beszélni valamiről amiben hiszel, ami megtörtént veled, vagy éppen idézel. Ezért is szükséges ismerniük a Bibliát. Bármikor tudják mit hol kell keresniük. És feltétel nélkül hisznek a vallásukban. Hisznek egymásban, a közösségükben és van miért. Ők összetartanak. De ha valaki megszegi a a szabályokat, vagy nem teljesíti kötelességét. Kiközösítik, nem járhat oda. Ez kicsit érdekes néha, mert nem hibázhatnak. Viszont mindnyájan emberek vagyunk, ők is azok. És milyen nehéz is megállni a kisértéseket ebben a világban. Mikor irányíthatnak az érzelmek, a társaságba beilleszkedni vágyás szándéka. Ezért tisztelem őket. Az önmegtartóztatás amiben ők élnek valahol példaértékű sokak számára. Ami nekünk olykor etikett. Nekik szabály. És élet. Sokmindent lehet néha azoktól tanulni akiktől olykor óckodunk. Persze vannak olyanok akik megismerés nélkül mondják rá, hogy milyen élet lehet az ilyen. Ők egyszerűen csak tudják, nem tudnák teljesíteni ezt az életet. Itt szükséges Jehova feltétel nélküli szeretete és, hogy az ember ténleg higgyen benne.

Ha valakit komolyabban érdekelne. Bárhol megtalálhatja őket. És ahogy mondják. Isten mindenhol ott van.

Nem is kertelek mert ezt szánom a befejezőcikknek ... ígyhát igen hosszu lesz ... és ha lesznek még tapasztalataim vagy hallok valamit etéren ... megosztom veletek igérem.

Vakuk

Néhány trükkel elkerülhetjük a stúdióvakuk többszázezres költségeit. Persze az eredmény nem lesz annyira kényelmes és tökéletes, de ez talán nem is cél, ha ki tudjuk hozni 1-2 nullával kevesebből... Persze sok minden függ a barkácsoló képességünktől és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól.

Kezdjük a drágább megoldással:
Léteznek olyan rendszervakuk, sőt önálló transzmitterek is, amik képesek "elvillantani" az erre "odafigyelő" vakukat. Ilyen rendszereket kínál a legtöbb nagy fényképezőgép gyártó. Ezek ára alig marad el a kisebb, gyengébb stúdióvakuktól, előnyük azonban a sokkal könnyebb szállíthatóság, és a gyári rendszerek sokszor a vakuk automatikus fényadagolását is elvégzik (E-TTL, I-TTL), persze gyakran nem elég "okosak", vagy nem képesek kitalálni a fotós extrém világítási ötleteit, így eleve be kell avatkozni kézileg.

Kaphatók persze olcsóbb, egyszerűbb "slave" vakuk, amik bármilyen infra jelre, vagy fényintenzitás erős váltására (vakuvillanás) kioldanak. Vigyázni kell azonban, hogy a modern gépek vakuja fénymérés céljából elővillantást végez, amit ha nem tudunk "megsúgni" a slave vakunak, akkor rosszkor adja ki a fényt. Amennyiben megoldjuk ezt a problémát, akkor is fennáll az, hogy a vakuknak valamilyen szinten "látniuk" kell egymást. Ez bizonyos helyzetekben nem előnyös. A kicsi slave vakuk ára általában nem magas, néhány ezertől 10-20 ezer forintig terjed, de fényerejük többnyire alig több mint egy erősebb halogén izzóé, bár a rövid záridő megoldható, pusztán a rekeszt nem tudjuk szűkebbre húzni nagyobb tárgy indirekt megvilágítása esetén, illetve a kevés fény ellen nem segít a hosszabb záridő.

Van forgalomban kisipari módszerekkel készült vakuvezérlő, (nem kívánom őket név szerint reklámozni, de láttam már működés közben is ilyet, és jól megy) ami tetszőleges számú elővillanás kivédését képes kezelni, és kiegészítve egyszerre több vakut is el tud sütni. Előnye, hogy segítségével bevonhatjuk a munkába a régi, egyszerű vakukat, és kész megoldást kínál, illetve hogy nem kell szinkronkábel a fotós és a vakuk közé. Hátránya, hogy muszáj villantani. Ez nem mindig jó. Kivéve ha a gépünkön nincs semmilyen vakuszinkront kibocsátó csatlakozó, vagy vakupapucs, amikor a beépített vaku villanása jelenti a szinkronizáció gyakorlatilag egyetlen módját. Maga a vezérlő ára esetenként meghaladja az általa meghajtott vakuk árát, de még így sem magas, lévén nagyon olcsó villanókat lehet vele üzemeltetni, akár párszáz-párezer forintos régi, használt darabokat, amik nem képesek sem slave működésre, sem nem lennének alkalmasak arra, hogy önmagukban egy modern gépre kerüljenek.

Ha van szinkronkimenetünk vagy vakupapucsunk, "levehetjük" a jelet a gépről. Így nincs zavaró villanás, sem direktben, sem a plafonra irányítva. Persze az összes vezetékes megoldás azzal a kényel-metlenséggel jár, hogy a fotós "köldökzsinórral" hozzá van kötve a "stúdiójához". Kellően hosszú és hajlékony kábel azonban kis odafigyeléssel minimálisan okoz problémát.

A kábelekkel azonban vigyázni kell. Egyrészt gyári változatban beszerzésük nehézkes tud lenni, másrészt nem mindegy milyen vakut kötünk össze! A régi vakuk egy része (minél régebbi annál biztosabban) NEM rendelkezik tirisztoros vagy triakos leválasztással, így a teljes vakufeszültség folyik ki a papucsra, és a gép egyszerűen csak rövidre zárja az esetenként 200 Voltnál nagyobb feszültséget a villanócső és az energiaellátás közti vezetést. A modern digitális gépek azonban nem szeretik a 6-10V-nál nagyobb feszültségeket... Nomeg ha több vakut akarunk elsütni, nem is köthetjük direktbe össze őket, hiszen a vakuk is "bánthatják" egymást.

Én magam jelenleg egy saját készítésű vezérlőt használok, aminek egy bemenete van a gép felől, és 3 különböző vakut képes elsütni, attól függetlenül, hogy azok milyen feszültséget adnak le. A jelet a gépről kábellel veszi, de galvanikusan választja le (vagyis a vakufeszültség ha akarna se tudna átcsorogni a fényképezőgépbe), és vakunként külön kapcsolja őket. Minimális elektronikai ismerettel párszáz forintból elkészíthető készülék, és segítségével a legolcsóbb (használt) vakuk képesek együttműködni digitális gépünkkel, illetve velünk, amatőr fotósokkal.

 Kapcsolási rajz - egy csatorna

A kapcsolás talán elsőre bonyolultnak tűnik, de összesen 4 darab elemből áll csatornánként. Amiket hozzá lehet fűzni, hogy a tervezéskor az elektronika és a fényképezőgép maximális védelme volt a szempont, és a strapabíróság. Elvileg a triac kihagyható, ha minden igaz, magának a fénykapunak el kell bírni a vaku elvillantásához szükséges áramot, bár ezt nem teszteltem.

A kapcsolás egy csatornára vonatkozik, de látható, hogy a gép felőli bemeneti pontok nyugodtan "közösíthetők", így elvileg tetszőleges számú csatorna tehető egymás mellé. (Nekem -mint fentebb említettem- 3 van, ami eddig bőven elégnek bizonyult...)

A tápfeszültségre 3V-ot használok, ami tekintve hogy van egy ellenállás és egy LED a rendszerben, a gépre érve alig több mint 1 V marad. Ez lehet időnként kevés! Ez esetben meg kell növelni a tápfeszültséget, ami azért lehet bonyolult, mert a 3V-hoz lehet kapni kész elemtartót elektronikai alkatrészboltban, illetve a következő kényelmes és kicsi áramforrás a 9V-os elem.  A vakuvezérlő kibontva. Ez viszont már minimum 7-7,5V-ot engedne a fényképezőgépre, ami lehet hogy sok. (A Canon digitális tükörreflexes gépei a vakupapucson elvileg 6V-ig viselik el, sose mertem ezt kockáztatni.) Ebből azonban az is adódik, hogy a ceruzaakku (ami csak 1,2V) nem jó, hiszen itt kevés lehet a gépre jutó feszültség! Ám az egész szerkezetnek csak akkor van minimális áramfelvétele, amikor exponálunk, így 2 darab viszonylag olcsó ceruzaelemmel, mindenféle kapcsoló nélkül is várhatóan évekig működik a készülék (nekem lassan egy éve gondtalanul megy, két vacak olcsó elemmel). Amennyiben a tápfeszültséget emeljük, emelni kell a LED előtti ellenállást! Elvileg 3V-nál nem is kell ellenállás, én a védelem miatt ezt is beletettem. Amire egyedül vigyázni kell, hogy a gép vakupapucsa polaritásérzékeny! A külső érintkező a negatívabb, a középérintkető a pozitívabb pólus, így esetünkben az elemek felől a "-" érinkező megy a papucs "karimájára", és a LED-ek felőli kábel a középpontra. A szerelés közben sikerült fordítva rákötnöm, 3V mellett az EOS 300D-nek átmeneti ERR-99 -en kívül nem lett baja, de nem kockáztattam tovább...

A legnagyobb gondot a vakuk fizikai kontaktusa jelentette. A végén amellett a megoldás mellett döntöttem, hogy RCA (Line) csatlakozókat teszek a vezérlőre, és minden lehetséges kapcsolatot ezekkel biztosítok. RCA csatlakozót olcsón (10-20 Ft-ért) lehet venni elektornikai alkatrészboltban, míg a szabvány vakuszinkron csatlakozó beszerzése nehézkes és drága. Így egyedül a vakupapucsról történő jellevételt szolgáló alkatrészt kellett megvennem, illetve azon vakukhoz a papucsot, amiknek nincs semmilyen bemeneti csatlakozója. Az RCA csatlakozók közé pedig bármilyen 2 szálas dróttal tetszőleges hosszúságú jelkábelek készíthetők (értemes 5-10 métereseket csinálni). A vakupapucsból létezik olyan kialakítású, aminek az alján szabvány állványmenet van. Ezzel könnyen lehet fotóállványra rögzíteni a szerkezetet. (Ilyet nekem csak fotóbörzén sikerült egyelőre kapnom.) Lehet olyan vakut is venni, aminek jack, vagy minicajk dugós szinkroncsatlakozója van, ez azért előnyös, mert ez szintén könnyen és olcsón beszerezhető, így megspórolható a vakupapucs. Vállalkozó kedvűek olyan vakukba, amiben van némi hely, beépíthetnek könnyen megvásárolható olcsó csatlakozót (a fenti képen látható Yashica vaku oldalán is kivehető egy RCA, a jobboldali Carena-nak meg van minijack-je.) 

A vakus megoldások előnyei:

• A villanás pillanatszerű, és nagyobb fényerejű, így rövid záridők és szükség esetén szűkebb rekeszek használhatók.
• Összerakva kisebb helyet foglal el az egész, könnyebben szállítható
• A vakuk színhőmérséklete általában napfényhez közeli, 5000-5500 Kelvin, és az egészen eltérő gyártmányú vakuk is igyekeznek többnyire azonos "színű" fényt adni. A rendszer nem fogyaszt jelentős mennyiségű áramot, így túl sok hőt sem termel.
• Könnyedén tehető elé bármilyen színszűrő, vagy lágyító ernyő, hiszen ezeket nem "bántja".

Hátrányok:

• Talán a legnagyobb probléma, hogy a vakuk nem adnak folyamatos fényt, így a fénye beállítása csak utólag, az elkészült képek folyamatos visszanézése alapján képzelhető el. A drága stúdióvakuk legtöbbjében van modellező fény, ami többnyire egy 60-300W-os izzó. Ez azonban pont ott és olyan irányban világít, mint a vaku fog, tehát előre látjuk az eredményt. Ilyen modellező fényt végső soron mi is barkácsolhatunk a vakuink mellé, ám ez már jelentősebb szerelést igényel. A digitális világban pár plusz expo általában nem jelent akkora gondot, hogy ne lehessen meglenni modellező fény nélkül, főleg hogy az ember egy idő után kezdi kiismerni, hogy hova és hogy elhelyezett vaku milyen fényt fog biztosítani.
• Amint látszik, vagy drágább, vagy kissé bonyolultabb összehozni egy működő rendszert. Nekem a legnagyobb bajom a vakuszinkron kábelek összevadászásával volt.
• Be kell szereznünk némi állványzatot. Általában kiszuperált, vacak vagy éppen fillérekért kapható olcsó "pro, szuper, extra foto-video" kínai műanyag állvány is röhögve elbír egy-egy vakut, meg esetleg egy ernyőt, az se baj, ha nem túl stabil, a lényeg hogy megálljon a lábán.