Megjegyzem még a legelején, hogy én a nem dohányzók táborát gyarapítom és soha nem voltam az a megrögzött bagós aki nem bír élni sem a mérge nélkül. 
Azt hiszem most leírtam magam azok előtt akik dohányoznak és elolvasnák a posztot. Akkor most leírom, hogy szeretném több szemszögből is nézni az alkotmány ezen apró fejezetét. (még ha nem is olyan apró)
Ez mindenképpen egy szubjektív véleménynyilvánítás, mivel a blog írásában monopóliumot élvezek (ezért is olyan ritkás a naptár itt jobbra fent).

 Hát ezt is megértük, a játszóterek sajnos nem voltak mindenkinek magától értetődőek, hát kitáblázták. Ezek után jöttek az aluljárók, amit betudhattunk a megtisztítási folyamat egy részének is (említhetném itt akár a hajléktalanok el"zavarását" is). A buszmegállókból való kitiltás már látszatta magában a hadjárat kezdetét a dohányosok ellen. Most azonban elfogadásra került egy olyan rendelet, ami az emberek nagy többségéből felháborodást váltott ki. Nos az emberek persze a cigivel a kezükben káromkodnak csak.

Reggeli tekerés

2011.04.24. 23:45

Végre ismét átélhető érzés járta körül a levegőt. Alapjában nem is annyira jó, hiszen egy éjszakai műszak után haza kellett érni. Ám amikor az ember reggel kimegy és érzi a friss levegőt, hallja a madarak ébredését és meglátja a felkelő nap ragyogó sugarait. Megfogja valami felemelő érzés.

Ellentétek

2011.04.20. 19:09

 A világon megannyi ellentét létezik, ami mégis szorosan kapcsolódik egymáshoz. Amik teljesen mások, mégis szükségesek egymás létéhez. Egy kis videó nagyszerűen bemutatja nekünk mindezt. Gondolkozzunk el, mi minden, ami teljesen más és mégis összetartozik. Mert az élet már csak ilyen.

Symmetry from Everynone on Vimeo.

Kávékülönlegességek

2011.04.06. 15:59

 A kávé szerelmeseinek itt egy kis szemléltető videó, hogy röviden melyik ital, mit is tartalmaz. Nincs is jobb egy kellemes beszélgetésnél egy jó kávé mellett. Nemde bár? 

Hello, I like espresso. from Vincent Lammers on Vimeo.

A búcsú hosszú és fájdalmas. Ám tudunk még egy utolsó bulit tartani a tiszteletükre. Szép volt, jó volt, lássuk milyen volt. A Youtube-nak köszönhetően mind átélhetünk egy darabot a koncertjükből, amivel elbúcsúztak a rajongóközönségtől. Illetve hát mit egy darabot, az anyag 3 óra és durván 42 perc. Nem kis videó, de megérdemlik, hogy egy világ lássa őket.

 

süti beállítások módosítása