Nemrégen egy kedves barátom segítségével közöltem már bejegyzést az ember-állat viszonyáról. A lóról (köszi Andi). Most egy kicsit közelebbi témát boncolgatok, számomra közelebbit. Nemdebár megírtam az előző felszólalásomban, hogy a kutyasétáltatás közben születnek a legjobb gondolataim. El is mesélem miért.

Kezdeném ott, hogy minden gazdának a saját állata a kedvence, a legszebb neki, mégha nem is a legokosabb :). Az én házőrzőm egy rövidszőrű palotapincsi A PÖTI. Idén lesz 13 éve, hogy velem van, velem nőtt fel.
A témához ezért úgy szólok hozzá ahogy az évek alatt nap mint nap tapasztaltam. Mennyit hallottam Apámtól a Róka mondatát a Kishercegből: "Megszelidítettél, most viseld hát gondomat, felelősséggel tartozol értem..." Minden kis- és nagykedvenc olyan mint a gazdája. Ezért is kötődik hozzánk, ezért kötődünk hozzá. Hiszen gondoljunk bele. Mi is átvesszük azoknak az embereknek a szokásait egy idő után akikkel majdnem minden nap találkozunk és élünk velük. A kutyánk olyan mint mi, ezért tudja mikor vagyunk bánatosak, mikor örülünk. Ő ismer minket a legjobban, Ő az aki biztosan látja amit egy ember se.

Rátérve a dolgok lényegére. A kutyáknak szükségük van szabad levegőre, sétára, nekik is ki kell menni WC-zniükm és nekünk is ... Kell minden nap legalább egy fél óra amikor lemegyünk a levegőre, hagyjuk hogy a kutyánk végezze a dolgát, és mi is gondolkozhatunk a nap eseményein, vagy bármin. Amikor nyugodtan lassan sétálhatunk és nem kell sehova sietnim Amikor épp ésszel át tudjuk gondolni a dolgokat. Én egyedül szoktam lemenni vele, mert erre szükségem van. Ekkor  senki nem jöhet velem. Ekkor születnek a "nagy"  gondolataim.

Az évek alatt megtanultam, hogy nem kell taníttatni a kutyát. Hibázik, mint bárki. De jól jegyezzük meg úgy viselkedik és olyan lesz velünk szemben is ahogy mi bánunk vele. Nekik is kijár a figyelem, a tisztelet, a gondoskodás, és ezt mind vissza is adja. Úgy is összeszokunk vele és ha nem mondjuk a vezényszavakat, akkor is tudni fogja mikor mit akarunk tőle.

jah és mindig szedjétek fel a betonról vagy az útból a kutyapiszkot, mert ők nem tudják :).

Vegyük most sorra azt,ha megtehetjük és vásárolunk magunknak egy lovat:
Megvesszük a lovat(bár ehhez is szükséges egy tapasztaltabb lovasember aki segít nekünk,mert jószokása a lovasembernek hogy kiszúrja a tudás hiányát és egy „rossz”lovat elad bárkinek,felelősség nélkül)és könyvből próbál tanulni.Persze először elméletben kell végigvenni mindent,de ez egyedül nem fog menni a gyakorlatban.Ide is kell egy segítő,aki többet tud.Nem bíztatnék arra senkit sem,hogy vegyen magának azonnal egy lovat,mert lovat tartani felelősség,a lónál nincs ünnepnap,szabadság és hasonlók.Ő ránk van utalva.De ha így határoztunk akkor rájöhetünk arra milyen érzés amikor egy lovat több éven keresztül gondozhatunk,esetleg versenyre vihetjük és igazi társunkká válik.Ez az előnye a lovardai oktatással szemben:mert ott annyira bensőséges viszony nem tud kialakulni,mint mikor a sajátunkat gondozzuk minden nap,és minden reggel nyerítve fogad minket-ahhoz fogható nincs.Hátránya:hogy ezt is ellehet rontani,nem is kicsit,és a ló nem felejt,tehát ”fejünkre nőhet”.Sok ember van aki fellángolásból megveszi és néhány hónap után esetleg előbb rájön hogy valamit nagyon elrontott és inkább továbbadja vagy rosszabb esetben vágóra küldi azt a lovat akit magának vett kiskedvencnek.Persze ezek mellett anyagi vonzata is van ennek a megoldásnak,ami több,SŐT sokkal több mint az előzőé.Röviden ennyi lenne e hátránya és előnye.
Kicsit kitérnék arra hogy tulajdonképpen mekkora különbség van lovaglás és lovaglás közt:
Van aki ül a lovon(közben azt hiszi hogy lovagol)és csak „utazik”,és van az aki beszélget,kommunikál a lóval-tehát lovagol. Aki csak „utazik” igazából a lovára van utalva,a ló megszokásból teszi amit kérnek tőle vagy kényszerítés hatására,nemsok hatása van rá a lovasának,sok eredményre addig nem megy amíg nem érti meg azokat az apró jelzéseket amiket a lovak küldenek neki. Aki lovagol az szinte egyesül a lovával,látszik a harmónia köztük,a ló kedvvel végzi amit kérnek tőle.És a hatalmas különbség még az hogy:aki igazán harmonizál a lovával az képes minden felszerelés nélkül is megcsinálni bármit,ezzel ellentétben aki imitálja a lovaglást az csak felszereléssel,kényszerítőeszközökkel képes rá(pl:pálca,sarkanytú,feszítő hatású zabla)Ezekből kiindulva én azt ajánlanám mindenkinek,hogy a lehető legfiatalabb korban kezdjen el a lovakkal foglalkozni,mert ez egy olyan foglalkozás amire soha nem mondhatjuk azt hogy mindent elvégeztünk,tudunk róluk mindent,és aki lovasként azt mondja magáról hogy ő profi,az hazudik,mindig lehet jobb és erre kell/ene törekedni.Egy nyugodt póni mellett a legkisebbek is tanulhatnak és kutatások szerint az állatok sokat segíthetnek kialakítani náluk a viselkedésüket,felelősségtudat alakul ki bennük,megnyílnak és a testre is számos jó hatása van:egyensúlyérzéket fejleszt,izomzatot.
 

Manapság egyre többen vannak akik megtanulnak lovagolni,lóval bánni.
Ennek igazából örülni kellene,de mégis valami keserű szájíze van az egésznek….hogy miért is??

Talán azért mert nemegyszer látni, hogy a ló ledobja lovasát, ellenszegül és hasonlók. Persze hogy egyből a lóra fogják - így a könnyebb, de ha kicsit próbálnánk megérteni őket is „lóul”gondolkodni,talán könnyebb,vidámabb,önfeledtebb és veszélytelenebb is lenne ez a szabadidős foglalkozás,sport. Ez az idézet szép példa rá: „A ló igazi menekülő állat. Ha nyomást gyakorolnak rá, szinte biztos, hogy inkább a menekülést választja és nem a harcot.”
Tudni kell hogy egy ló sem születik „bűnözőnek”csak az ember változtatja azzá. Persze vannak olyan egyedek amelyek kicsit félénkebbek,ijedősebbek de őket is megfelelő türelemmel és tudással lehet nevelni teljes értékűvé,sőt fordítva is igaz:egy nagyon jó lovat is ellehet rontani,ijedőssé,bizalmatlanná lehet tenni.A jobbik eset amikor az emberben megvan az elhatározás és ellátogat egy lovardába/lovasiskolába és rábízza magát a /feltehetőleg/ kellő szakmai tudással rendelkező oktatókra,de az is megeshet hogy egy saját lovat vesz magának és vele együtt próbálkozik megtanulni velük bánni,gondozni őket.
Hogy melyik eset a jobb és hogy miért,vagy miért /feltehető/ az oktatók tudása?Az oktatóval kezdeném:
Elviekben elvégezte azokat az iskolákat ahol megszerzett minden tudást hogy továbbadhassa másoknak is.Ez a jó,vagyis lenne,mert nem így megy….sajnos.Sok oktató mondja magát szakembernek,de korántsem az,lehet hogy a papírja is megvan,de lóval nemtud bánni. Rengeteg példa van erre:például a kezdő nemtud bánni a lovával(nem megfelelő a ló mérete vagy túl kicsi vagy túl nagy a lovasához képest,vagy éppen nem jól képzett,vagy nem megfelelő vérmérsékletű)ekkor jön az oktató,aki leszállítja a lovast és elkezdi nevelni szegény lovat.Sajnos kis számban van olyan edző aki erőszak nélkül tenné ezt,legelterjedtebb amikor a pálcához,sarkantyúhoz és egyéb kényszerítőeszközökhöz nyúlnak-persze gyorsabb a hatása,nem kell sokat szenvedni vele,de lehet hogy egy életen át megmarad szegény állatban.Van a másik példa:amikor észbentartva a lovak viselkedését próbálnak rájönni a gond okára.Most tenném én fel a kérdést:Melyik is a jobb?Mindenki döntse el magában….Ezeket átgondolva vajon a lovaglással ismerkedők mit tanulnak meg leggyakoribb esetben?A lovat csak kényszeríteni lehet,ütni,verni,nem kell figyelembe venni semmit,mert az agykapacitása kevesebb,úgyis mindig csak ellenszegül.Ne adódjon félreértés,nem becsmérlek senkit sem,mert vannak kiváló szakembereink is,de manapság sokan papír nélkül oktatnak,kevés tudással.Tehát az oktatóknál is lehet válogatni szépszámban….próbáljunk meg néhány leckét venni több oktatótól is,hogy rájöjjünk mi is nekünk a legjobb,kérdezzünk nyugodtan,ha nem válaszolnak kezdhetünk kételkedni a tudásban.Ez a helyzet segít annyiban hogyha megtaláltuk a megfelelő lovasoktatót akkor több lovon megtanulhatunk lovagolni,mert általában több lovat használnak lovardában és ott van velünk az edző,aki minden hibánkat kijavítja,DE nem lekiabál és becsmérel ha nemsikerül valami,mert ettől a kezdő lovas önbizalma elillan,hanem magyaráz,próbál segíteni,és dicsér amikor annak megvan a helye.Röviden ennyit írnék az oktatókról.