Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ilyen sűrűn kapok újra ihletettséget, mikor újra útjának indítom oldalam, de végűlis ha már így alakul, írjuk tovább. 
Most egy szintén régebbi versemet találtam meg, egy egyszerű füzetből tépett papírra írva. Valahol még emlékszem a próbálkozásra, bár sosem éreztem magam elég jónak bármire is ebben a témában. Úgy gondolom, ha már meglett ez a kis apróság, fogjuk és osszuk meg. MisterBig újra él és ír. Dicsérni nem fogjátok :), de remélem azért nem rettentek meg a borzalmas művem elolvasása után. 

Oh és még valami. Azért bordal, mert szerintem ez indította el bennem a szálat. Egy fürt szőlő, egy korty bor és egy érzés mely elszállt, majd a remény mely felcsillant. (Most elméletileg ismét elszállt) A mű:

A szőlő, mint oly ha bor,

nem mindig oltja szomjadat,

Így aképp, mint csók, mint mámor,

elszáll ez is egy pillanat alatt

 

Csókolja ajakad míg iszol belőle,

nyelsz, s öröm cseppen lelkedre.

Nem is érzed, a pillanat hevében,

Hogy a bor is elfogy, ha kortyolod hevesen.

 

Édes az érzés, poharad nem engeded,

Addig iszod, míg búdat el nem felejted

Édes mint a csók mellyel kedvesed kecsegtet

Mely észre sem veszed, már elhagyott téged.

 

Mert kedves a bort nem tűri oly soká,

Hisz férfit tesz mint nő, megtörtté vagy vaddá.

A mi örömünk nem más, nő és bor a mámorban,

Nem is igazi az, ha az egyikből hiányból van.

 

De aképp mint nő elhagy,

A bor is elhagyja poharad

Lassan végül egyedül maradsz

Se bor, se mámor, csak a gondolat.

 

Gondolat mely férfinek nem fejében, szívében ver vasat,

mely szép lassan jár át, s mély nyomokat hagy

Miért nincs már bor, mi előbb oly édes volt,

S miért van most csend körültem mindenhol?

 

Megérzi bánatát, de nincs már búfelejtő,

Csak ő maradt, s a gondolat mely halk és lassan őrlő.

Így lesz hát borozónkból szép lassan művész,

Leteszi poharát, most tollat ragad, hogy kiírja szívét.

 

S szívére fellel majd édes, kedves hölgyet,

Ki újra fellobbantja, az omladozó lelket.

Csókkal szolgál költőnknek, hogy mámor érje végre,

Mit eddig írt versében, fájdalmát, hiányát le.

 

Már borhoz nem nyúl a férfi, 

mert nincs mit felednie.

Van édes nő ki csókolja,

Megvan már mindene.

 Most merő véletlenségből írok hát újra. Találtam egy jegyzettömböt a gépemen, melyben még azon terveim voltak, hogy ezzel a címmel, egy teljesen új oldalra költözöm. Az ami miatt mégis átírom ide a bejegyzést, nem különösebb, minthogy tetszik :). Egyszerűen próbáltam megfogalmazni, mi az ami miatt szerettem volna új helyen kezdeni, és mi miatt írok újra, amit írok. Tartalmában nem egy különleges dolog, de valamiért most úgy érzem, nyugodt szívvel megoszthatom.

 Az első gondolatom most, hogy remélem az ismerőseim, kik olvasták ezt az oldalt, már régen itt hagyták. Ha esetleg mégsem, mindenképpen írják meg. :)