Se gondolat, se érzés, se pillanat nincs mi nyaldosná arcomat, csupán a remény csillogtatja szemem az éjszakában, mely visz előre de még nem is oly szorgosan. Csak vagyok, csak tengek, tudom mit kellene tennem. Tudom mire vágyom még, s tudom nem tehetem. Nem tudom beosztani, mit most kell megtennem, nem tudom feleszmélni, mellyel elmaradt lelkem. Most mit kellene tennem, a megannyi kérdésben csupán egy feleletet lelnem. Az értelem húzná közelebb, csak ez, mi itt lebeg előttem. A gondolat széthúz bennem, hogy amit teszek, s mire vágyok, eggyé legyen erőmben. Erőtlen értelmem, melyet nem ért meg gyakorta lelkem. Csak lebegek tehetetlen, mert nem teszem mit meg kell tennem. Pedig most tehetek csupán mindenért, mit később megkaphatnék. De ha csak tőlem függene mindez, nem így lenne ez sem. Csak egy éjjel miben írok, csak egy pillanat mit most kilehelek. Csak ennyi van most éppen, ami bennem rejlik mélyen. Hiába tettetem, mit nem kellene megtennem, hiába mindenem még mindig itt lelem testem. Hiába értelmem szárnyal, mint képzeletem. Hiába a cél mi vágyálmomból születve képtelen festeni álomból képeket, melyeket kézzel foghatnék végre és lenne értelme mindennek, mit most teszek, tennem kellene. Nyugodva térnék minden éjjelen oly álomra melyben nincs se félelem, se gondolat, mit kellett volna ma tennem.

Nem tudom, hogy miért, de most ennyi tellett, hisz időm húz, de mind kevés hát mindenre. Csak szavaim rostoklón vesztegetem, mert itt ülök még mindig, s nem teszem mivel tehetnék, mit meg kellene tennem. 

Ha megértettél, köszönöm neked, hogy elolvastad soraim, jó éjt kívánok, s folytatását ígérem.