Régen sokan voltak akik az apró cseprő elmélkedéseimért olvasgatták a blogomat. Sajnos egy idő után a kreativitás és hanyatlik. Azt kezdtem el érezni, hogy valami kis plusz hiányzik az életemből, és ez miatt nem tudok olyan lenni aki mindig is volt. Először csak kapkodtam a fejem valami olyan után amiről azt sem tudtam mi az. Majd próbáltam lekötni magam valami olyannal ami akkor hirtelen megtetszett és elterelte a figyelmem. És mikor már úgy éreztem elkezdtem mentegetőzni és megszületett bennem a múzsa hiányának teóriája. Nemrégiben egy kedves barátom akit nevezzünk most csak Meggymagocskának, ráébresztett, hogy mennyire hülye is voltam. A problémát nem másokban, nem a környezetemben, egyszerűen csak magamban kell keresnem. Ráébresztett arra amit én magam is vallottam régen, "ha valamit nem akarsz akkor az nem is lesz". 

Szeretnék írni. Mondá a címem és most leszögezem, a bejegyzésem értelmét még magam sem fedeztem fel. Nincs sem témám sem ihletem. Csak leültem gondolkozósabb pillanatomban, hogy felfedjem múltamban a jelen problémáit. Éppen egy kedves kr-mnak meséltem az élethez való hozzáállásomról, a múlthoz való viszonyulásról, és hogy szerintem hogyan illesztkedhet ez a mai életünkbe. Mert valljuk be szükség van a múltunkra, hiszen ettől lettünk azok akik most vagyunk. Miközben néha mégis azt mondogattuk mindnyájan kicsit: "az akarok lenni aki akkor voltam, mikor az akartam lenni aki most vagyok". Szóval ha nem is tudom miről írok, tudom, hogy kell írnom. Mert szeretem ezt csinálni. Abbahagyni pedig nem szeretném. Ha nem is találtam meg azt a dolgot amiről valójában írhatnék még. Azzal, ahogy írom, folyamatosan rádöbbenhetek arra mire is van szükségem, mi is kellhet nekem. Mint a múlt tapasztaltja ként élve, tudnom kell, hogy ki kell várnom azt a pillanatot ami ugyan úgy ér mint ez most. Amiben a felismerés kopogtat és be kell engednem, hogy elkezdhessünk együtt egy új életet a régi alapjaira támaszkodva. Egyszer ez a pillanat is múlttá lesz. Egyszer ezt is meg kell tapasztalnom. De ha sikerült kikecmeregnem, újabb tapasztalattal lehettem gazdagabb. Hogyan éljük túl az alkotói vállságot címmel. Mint a kis barna noteszom, úgy jegyzi a személyiségem a tapasztalatokat. Ámbár míg a noteszban emlékek maradnak meg verses formában, itt a viselkedés és módja marad meg, egy ember markában. 

Szeretnék írni valamiről aminek tárgya lesz a konkrét, valamiről amiben már tudom miről írnék. Szólok majd ha rájöttem, és érzitek majd ti is. Írok sok hülyeséget, még sokat addig is. ;)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.