Egy dolog amit senki nem szeret. Sok ilyen van, és ez a biologia csúfos kisördöge felénk nézve. Mikor megtámadják a szervezetünk a bacik. És mi nyűglődünk rosszul érezzük magunkat. Érezzük, ahogy a szervezetünk küzd a betegség ellen. Nem jó betegnek lenni. És ilyenkor sokan csak panaszkodni tudunk. Van aki még az életkedvét is elveszti. Jobbik esetven csak nyomjuk az ágyat, mert meg sem birunk moccanni. Egy idő után teljesen megununk mindent. Sajnáltatjuk magunkat. Elmondjuk ismerőseinknek, hogy nekünk milyen rosz, és mennyi mindenünk fáj. Mennyi a lázunk, vagy mivel gyógyítjuk magunk, és esetleg milyen rossz az a gyógyszer. 

Szerintem ez nem csupán önsajnáltatás. Egyszerűen szükségünk van rá, hogy tartsuk a kapcsolatot a világgal. Ne sajnáljanak minket. Érezzék, hogy szükségünk van a gondoskodásra, a szeretetre. Egy betegség nem jó dolog, de arra igen, hogy kicsit kiélhetjük a szeretethiányunkat. Így kicsit foglalkozhatnak velünk. Szóval valójában valamire csak jó ez a kis betegség. Arra, hogy magunkra vonhassuk mások figyelmét. A panaszkodás akkor nem önsajnálat, egyszerűen csak figyelmeztetés. Egy laza "hahó itt vagyok foglalkozz velem". Ha pedig odafigyelünk, a másik figyelmeztetésére is, lehet, hogy meg is fogja nekünk hálálni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.