Március 15-e. Mind tudjuk, ez milyen érzéseket kell, hogy idézzen a magyar szívben. Vajon tényleg mind így érzünk a hazánk iránt? Az igazság az, hogy a múltat tiszteljük, megbecsüljük a történelmi személyek tetteit. Ezt viszont valahol sokan csak kötelességből tesszük. Ha a hazánk iránti szeretet élne bennünk csak ezen a napon, miért akar mégis egyre több ember külföldön jövőt tervezni? Múltja van, de jövője nem lesz az országnak? Hiába a megbecsülés és a tisztelet, ha nem teszünk semmit, hogy az országunk újra tündökölhessen. Akkoriban volt merszük kiállni, és tenni azért, hogy mind szabadok legyünk, hogy szabadon beszélhessünk, hogy egy jobb országot teremtsünk. Most szabadok vagyunk. Most, ha nem is mindent (hála az új médiatörvénynek), de sok mindent megírhatunk szabadon. Az életünk szabadsága pedig oda vezet, hogy amint lehet, elhagyjuk hőn szeretett hazánk. Íme, mi a nagy magyarok, csak itthon ne kelljen maradnunk. Nem lát a magyar jövőt a hazájában. Hát tegyen is érte. 

Az első ünnepi élményünk mindannyiunknak talán az iskolában kezdődik. Az óvodás élmények talán nem annyira mérvadóak a mi eszménkben. Az iskolai rendezvényeket sajnos nem gyakran értékeljük eléggé. Pár tanár megszervezi, vagy éppen kiharcolja, hogy legyenek fellépők, hogy legyen egy kórus, hogy legyen mit előadni. Az összeeszkábált diákok együtt, adnak elő valamit, amitől talán feléled a szívünkben a hazaszeretet és még jobban megbecsüljük a múltbeli tetteit a népnek. Nem is tudom, ma már hány gyerek "várja" az ilyen előadásokat, csak azért, mert kíváncsi az új információkra. Annyi dolog van még amit megtudhatunk, a szabadságharc részleteiről. Ahány ember annyi élmény, és ahány fiatal, felnőtt, és idős ember oda kiállt, és megélte, hogy leküzdjék a rabságnak kötelékét, annyi mind-mind saját élménnyel gyarapította a magyar történelmet. Minden részlet azonban sosem derülhet ki pontosan. Ám az érzés, egy összefogott élményben leírható. Nem tudunk, minden egyes jelenetet külön-külön elmesélni. A láng azonban még fellobbanhat bennünk, ha át tudjuk érezni a következményeket, és azt, ami mellett ott kiálltak miértünk. 

A mai nap nem is tudom mennyire ünnep és mennyire gyász. A közszolgálati média minden pontján érezteti velünk, ez a nap mennyire jelentős nekünk. A pesti ifjak tettei fontosak voltak. Most viszont talán mindenki csempészik valami hazafiasságot a szívébe. Az ország minden pontján megemlékezést tartanak. Felidézik a történéseket és megemlékeznek hőseinkről. Mindenki hős volt, mert egy szívként dobbant a nemzet és vonult a pesti utcákra. Ám amit nem szabad elfelejtenünk az év minden napján sem. Az emlékezés ne csak egy napra szóljon. Tanuljunk is a múltunkból, a nemzet múltjából. Ne kövessük el azokat a hibákat, amik ellen harcolt a nép, a történelemben bármikor. Tanulnunk kell és figyelni a jövőnkre, hogy ne hibázzunk újra, ahogyan megtettük annyiszor. "Éljen a magyar szabadság, éljen a nemzet!..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.