"Egy sms érkezett. Ismerem a számot, emlékszem rá. Nem akarok tudni róla, de mégis. Mi lehet az? Mit akarhat? Még meg sem nyitottam, de már tudom miről szólhat, ki írhatta. Átfutott a fejemen, annyi hülyeség, következtettem valami. Szívdobbanás. A betűk egyre összefolynak. Majd kitisztul, a betűk is, a gondolataim is. Vettem egy nagy levegőt, és felkészültem rá. Mostmár elolvashatom. Köszön, és bemutatkozik, mint azt tette mindig sms-ben. Mintha nem tudná, hogy tudom. Ő az. Végigolvasom, majd még egyszer kell. Ezt meg kellett értenem. Nem azért mert nehezen fogalmazott, csak nem hiszem el újra. Nem tudom, lehet, hogy nem akarom, lehet, hogy csak próbálok nem gondolkozni.
Fáj, és bűntudatot ébresztett bennem.

Most visszaemlékszem.
Átfut a fejemben
a megannyi hónap, hét és nap.
Sajnos az utolsók is.
Lassan túl régen láttam ahhoz,
hogy tisztán felidézhessem az arcát.
Ám ott van bennem mélyen,
el soha nem feledem.
Fontos volt nekem, egykoron.
Eszembe jutnak a szebb napok,
s közben jól érzem magam.
Majd a vége, a gondolatok,
a gondok, most elszomorodtam.

Hiányzik, de el akarom, felejteni. Nem akarom, Ellentétek gyűlnek bennem. Vitatkozom saját magammal. A rádió egy dala is, úgy érzem hozzám szól, és utálom most ezért. "one love". Kinézek az ablakomon, elkezd verni az eső az üvegen. A felhők sötétbe borítják felettem az eget. A széltől elhajolnak előlem a fák is. Villámlik, mintha rám förmedne odafent az ég is. Én ezt nem értem, mintha bűnös lettem volna régen.
Fáj, és már fogalmam sincs mit tehetnék. Mi a helyes, mi nem volt az? Csak elvesztem.  

Bevallom, rossz pillanataimban eszembe jut, és elbizonytalanodom. Mért lett így, vajon? Így kellett-e lennie? Ekkor érzem magam ott. Sehol. Eszembe juta gondolat, amit átkozok oly gyakran: Mi lett volna ha ...?

Arra gondolok ami most van. Mikor ő nincs a tudomásomban. Mikor én vagyok. Mikor kiérek a befolyása alól. Vajon tudja? Mit gondolhat most rólam? Megváltozott. Én is. Már az én életem is. Ezért lett vége. Nem értette meg. Sajnálom valahol, ezt az egészet, hogy így alakult. De már így van. Itt vagyok ... ... valahol. Keresem a mindenki számára hőn áhított boldogságot. Élek, és egy világ is él körülöttem, csak ő nem. Beletörődtem."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.