Az elkövetkezendőkben saját emlékeim osztom meg veletek. Ezek is oly levelek, melyeket el sosem küldtem senkinek. Már a vicc az, lassan nem is emlékszem kinek szólnak. De előlapozva látom bennük ki voltam, látom mit éreztem, gondoltam. már nem szégyenlem, hisz tanultam, más lettem és javultam. Hibám belátva írom most e sorokat, talán lesz erőm mutatni másokat. 

(Cím nélkül)

Félek elveszthetlek könnyen,
mert túl messze vagy tőlem.
Oly sok szép szó csábít
mit másoktól hallhatsz így.

És ha mások ott vannak ahol te,
nem tudom épp igent mondasz-e,
nem tudom ott kibe szeretsz bele,
és ha látlak őszintén nézel-e szemembe.

Mondod-e nekem, szeretlek.
és ha mondod hát még kinek
és hol boldogság már ez?
Ha így kell félnem tőled.

Ezt nem tudhatod mért van bennem,
És mért fojtom el ezt az érzelmem
De jobb békességben megbízni benned,
mint vitával otthagyni a színteret

Szeretlek és ezért kérem
bizonyítsd szerelmed nekem
és hidd el én is így teszek
Akkor majd senki sem félhet.

Társak leszünk mi ketten 
bizalomban,szerelemben.
nem hagyom hogy kihüllt érzelmek
vitassák meg benned még mi kellhet

Hogy ne kelljen máshol keresned,
sem izgalmakat, sem szerelmet.
akarj minden időben engem,
Gondolj csak rám, más ne kelljen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.