Nos, aki a jóbarátom (vagy az exem), már biztosan hallott az én hűn szeretett és őrizgetett dobozomról. Új hír esedékes róla. Szénné égett. Őszintén szólva egyszerű farostlemezből volt összeszkábálva, az emlékek cetlijei, színei, és rajzai borították karcos külső felületét. Nem mondom az idők alatt egyre nagyobbnak kellett lennie, így folyvást cseréltem. Ám az utolsó forma elég szépnek tűnt, hiszen egy A4-es méretű lap bőven talált benne helyet. Aki még nem tudná miről is írok most, vagy aki érdeklődik a megsemmisítődés miértjére, annak ajánlom olvassa tovább...

A Doboz. Volt egy olyan tulajdonságom, hogy az elmúlt kapcsolatok tárgyi bizonyítékait, a saját lelki békém érdekében biztos helyre tettem, lehetőleg el a szemem elől. Viszont annyira nem voltam sosem biztos magamban, hogy ezektől a dolgoktól meg tudjak szabadulni. Nem tudom, hogy ragaszkodtam-e hozzájuk, vagy reméltem tőlük valamit, de olykor jó volt velük nosztalgiázni. Igazából csak a bajt hozták a fejemre. Akárhányszor kinyitottam azt a dobozt, elöntött valamiféle vágyódó érzés. Vágyódtam a múltba, majd menthetetlenül visszagondoltam, milyen lett volna ha ... Ennek semmi értelme nem volt. Általában az érzelmi mélypontokon, magányokban, és sorolhatnám az érzelmi katarzisokat amikben rávetettem magam arra a kis szegény dobozkára. Elmerültem a fékezhetetlen emlékek tengerében. Rájöttem, hogy az emlékek arra jók, hogy a fejünkben maradjanak, vagy sem. Sokszor egy emléket el kell, hogy felejtsünk. Van, hogy sokszor át kell élnünk ugyan azt a hibát. Most rentgeteg nevem és emlékem veszett benne abban a kis dobozban, de így jobb lesz. Természetesen, oly vagyontárgyakat, amik másoknak még fontosak lehetnek kivettem, és amint tudom visszaszolgáltatom.

Kacatok tömkelegét rejtegetjük magunkban, körülöttünk. Mindenki fejlődni kíván és persze mind tudjuk, hogy legyen hová mennünk, tudnunk kell honnan jöttünk. Nem elég ezt a fejben eldönteni? Mármint, ha egy elágazás előtt állunk, miért kellene mindig egy kapaszkodó, ahol még elmerülhetünk a múltunkban? Szükségünk van rá, hogy tudjuk, honnan jöttünk. Szerintem azonban elég ha ezt fejben eldöntjük már. A teljes tovább lépéshez néha muszáj egy kis múltat is elhagynunk magunk mögött. Minden dobozba zárt emlékem szép volt, ezért is tartottam meg őket. Minden emlékem azonban megérett a felejtés ködére. Ezzel nem jelenthetem ki, hogy elfelejtek mindent ami velem történt, de tudnom kell szabadulnom tőlük és megtanultam új életet kezdeni. Talpra állni magamtól kell tudnom, nem a múltból merített erő segítségével. Minden energia mindig is bennem rejlett, az emlékeim csak támasztékok. A jövőm kiszámíthatatlan és remélhetőleg rentgeteg meglepetést tartogat még. Ha minden jól megy, a meglepetéseim tanulságait, talán még veletek is megosztom. Nem tudom, lehet, hogy egyszer ez a hely is el fog égni... 

De egy jó emlék marad, amiből mindig tanulhatunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.