Az ismerőseim már tudják, ha felteszik nekem a kérdést, Milyen zenét halgatsz, egyszerű a válaszom. Olyan zenét hallgatok amilyen hangulatom van és olyan lesz a hangulatom, amilyen zenét hallgatok. Minden stílusban vannak a "szuper" és a "...de szar" számok. Ha valaki mutat nekem egy "de jó" számot, én is hajlamos vagyok megszeretni. Minden számnak, minden műfajban megvan a maga üzenete. Nekünk hallgatóknak ezt az üzentet kell megértenünk. Amint egy szám nekem és a hangulatomnak is szól valamiről, szeretjük azt. (Bár ez a királyi többes így leírva elég furán hangzik.) Hozzám, a lelkemhez, az eszemhez, a szenvedélyemhez, esetleg az emlékeimhez szól az a szám.

A különféle zenei rétegeket a mai fiatalság különböző klickjei elítélik (sajnos). Mindenki a beilleszkedés végett is szeret valamilyen stílust ifjúként. Egyes csoportok ma már "kiutálják" azokat akik más zenét hallgatnak. Így a diszkós réteg a rockereket, illetve akár fordítva nézik le egymást. Idővel persze a felnőtté válás folyamatában ezek az ítéletek értelmetlenné vállnak.

Jómagam nem tartozom már egyik-másik klickhez sem. Mint azt a elegelején már megírtam hangulatembernek mondanám magam leginkább. Most mégis írok az egyik szélsőségről a magam fura módján. 
Kezdhetném most ott is, hogy a rock stílusán belül már millió az alműfaj. Mindnek egy a lényege, az emberekben rejlő vadságot és tombolást kifejezni, leírni az életérzést és eljátszani a lázadást (eljátszás alatt itt most magát az előadást értem). A rock eredeti értelmében a tombolás, a lázadás, a rejtett keménységünk, az élet elleniségünket, és még sorolhatnám mennyi elfolytott adottságunkat hívatik kiadni. Amikor egy pörgősebb szám ütős szövegét ordítjuk ki magunkből a tömeg közepén 3 méterre egy szinpadtól (esetleg pogózás közben) nem tudunk másra gondolni, mint a könnyedségre amit ez a zene ad nekünk. Állatok lehetünk, olyanok amik a mai társadalomban elrejtendőek. Ebben a közösségben minden ember így viselkedik, senki nem fog leszólni. "Szabadon vadulhatunk!" Tombolás, amit tehetünk az imént említett koncerten, de akár otthon léggitározva, vagy akár házibuliban is megtehetjük. Jól eső, felszabadító életélményt nyújt, olyannak lenni, amilyenek sosem vagyunk. (Kivételes esetben vagyunk, mert olykor felvehetjük ezt mint életstílust. Bár szerintem ez inkább a fiatalabb korosztályra jellemző, és náluk is csak múlandó tébolynak fogható fel.) Gyűlölhetünk, felismerhetjük a szövegben rejlő világellenes igazságokat, lehetünk obszcének, öngyilkosjelöltnek tűnőek (bár ezt lehet zárójeleznem kellett volna tennem (EMO)), mind átélhetjük egyszer-egyszer, milyen a rockot teljes hangerővel megélni, milyen is dobbal, basszusgitárral "apró darabokra zúzni az agyunk".

Ui.: Itthoni zenekarokból is találunk jó pár kellemes felüdülést jelentő zenekart. Említhetném itt a minden korosztály számára ismert Tankcsapdát, de akár lehet ez Depresszió, MSI (bár ők közel sem magyarok, de az apró darabokhoz tökéletesek) ... és inkább stb. Inkább linkelek pár kedvencet.:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.