Tavaly nyáron, volt egy nő. Levittem a kutyám és mindig találkoztunk. Nem ismertem, csak látásból onnan. Mint azt a kutyástársadalomban szokás, mindig köszöntem is neki. Ő sosem tette. Egy fiatal bulldogja volt. A nő állandóan napszemüveget viselt. Jól öltözött volt. Látszódott, hogy magabiztos, jól megy neki az élet. Kicsit talán sznobnak is tűnt. Valahol irigyeltem, hiszen volt egy megtámadhatatlan kisugárzása amitől erősnek tűnt. 

Egész télen nem is láttam. Nem is találkoztam vele. El is felejtettem. Mondjuk sosem gondoltam rá különösebben, valójában egyáltalán nem. Mikor kint voltam valahogy zavart, hogy ilyen, mondjuk. Vajon milyen lehet, mért nem köszön, miért jobb neki? - gondoltam magamban.