Március 15-e. Mind tudjuk, ez milyen érzéseket kell, hogy idézzen a magyar szívben. Vajon tényleg mind így érzünk a hazánk iránt? Az igazság az, hogy a múltat tiszteljük, megbecsüljük a történelmi személyek tetteit. Ezt viszont valahol sokan csak kötelességből tesszük. Ha a hazánk iránti szeretet élne bennünk csak ezen a napon, miért akar mégis egyre több ember külföldön jövőt tervezni? Múltja van, de jövője nem lesz az országnak? Hiába a megbecsülés és a tisztelet, ha nem teszünk semmit, hogy az országunk újra tündökölhessen. Akkoriban volt merszük kiállni, és tenni azért, hogy mind szabadok legyünk, hogy szabadon beszélhessünk, hogy egy jobb országot teremtsünk. Most szabadok vagyunk. Most, ha nem is mindent (hála az új médiatörvénynek), de sok mindent megírhatunk szabadon. Az életünk szabadsága pedig oda vezet, hogy amint lehet, elhagyjuk hőn szeretett hazánk. Íme, mi a nagy magyarok, csak itthon ne kelljen maradnunk. Nem lát a magyar jövőt a hazájában. Hát tegyen is érte.