Nos az első amire szükséged lesz. Angol tudás. Mivel ez az ember fantasztikus. De akkor érted meg igazán miről is szól ez ha érted mit énekel. :) Érdekes mert tulajdonképpen amire épül az egész egy chatszoba. http://chatroulette.com/ ahol eléred. Itt van az ötlet. Merton a zsenialistás személye. Egy freestyle zongorista (ne lepődjetek meg mindenből van freestyle. Egyébként humorista :). Nem nagyszerű páros. Egyébként amire leginkább épül ez azok alap gondolatok - egy unalmas péntek este - mikor ez ember már nem tud mit kezdeni magával. Kell egy ilyen tehetség aki személyesen nevetteti meg. És télleg ha már tehetség. Egy kis összefoglalót megtalálhattok a https://www.youtube.com/user/PianoChatImprov#p/u címen. A jútyubon is találni még tényleg értékelhető tehetségeket.

Nah nem azért mert rossz napunk lesz, de nem is bármi miatt. Egyszerűen csak tudnunk kell hogy van fontosabb az "énnél", mégpedig a föld. Ma lesz ugyanis a föld órája. Mikor mind tehetünk egy keveset, sok más embertársunkért. Ez egy jó kezdeményezés amivel jelezhetjük, mi is szeretünk a földön lakni és tiszteljük azt. Most felidézem mi is lesz ezen a napon pesten. Mindazon kívül hogy minden díszkivilágítás elhalványul, sötétbe borul. Mind a parlamenten, a szabadság szobron, a fontosabb épületeken, hidakon. tényleg mindenhol. Még programja is van, de nem is akármilyen:

Gyere, és töltsd velünk a Föld Óráját! Várunk szombat este 8 órakor a budai vár Savoyai teraszán, töltsd velünk ezt a 60 percet! A közös visszaszámlálás után együtt lekapcsoljuk Budapest fényeit, majd egy fergeteges dob-partit tartunk a Pawaa mitaiko frontemberének vezetésével

Ha van dobod, hozd magadd!al, ha nincs, bármilyen erre alkalmas eszköz megteszi, legyen az fazék, fakanál, cintányér. A sötétben nemcsak az alkalomszerűen összeverődött banda koncertjét élvezheted, hanem a tűzzsonglőrködéssel is megismerkedhetsz a Tűzmadarak jóvoltából.
 

Ha a dobolás után még a bolygónknak is kívánsz valamit a jövőre nézve, akkor a kívánságfánkon is otthagyhatod üzeneted.
 

Remélem ebből azért tudjátok mivel indulhat ez a szombat este. Jó környezetvédést. ;P :)

A poszt egy egyszerű könnyed papírra írt pár szó végett jött ötlet, Egy papírra melynek hátoldala üzenet. S a szöveg. " Van, hogy hiányzik az ember mikor nem lehet veled, de mikor újra veled lehet mért érzed azt, nem ez kellett. Mért érzed azt nem ő az ki régen hiányzott neked?" Ennyi volt az a kis költői kérdés mely egy papírra írtam régen. S mikor megfordítottam.

Megosztok veletek egy el nem küldött levelem, melyben most a személyek védelmében érdekében csak inkább mindenkihez szólok. Vannak üzenetek, melyet soha nem küdhetsz el. Azért mert nem kaphatja meg a másik fél, azért mert nem merted elküldeni neki, pedig lehet sokat változtatott volna. Talán az is olvassa akinek ment volna az üzenet.

Tudod, mikor valaki nagyon hiányzik, mikor ki nem tudod törölni a fejedből. Nincs veled, nem lehet melletted. Már nem is beszéltek. De úgy érzed tudnod kell felőle. Mert ha nem, egyszerűen belebolondulsz. Vannak pillanatok mikor annyire mellette lennél, van mikor csak azt kívánod, bár meg se ismerted volna.
De megtörtént. Megismerkedtetek, megszeretted. Nincs mit tenned el kell engedned. Majd mikor már eldöntötted elengeded ő valahogy újra visszatalál. És már hirtelen nem tudsz mit csinálni. Jó újra hallani a hangját, jó tudni mi van vele. De benned van a kétely, már elhagyott. Inkább nem foglalkozol a gondolattal, hogy egyszer már vége volt és képes volt elfelejteni. Mindent megteszel, hogy újra el ne veszítsd. Kiderül, hogy te is hiányoztál neki, hogy ő is éppúgy érzett mint te. Ekkor te boldog vagy, hiszen nem csak, hogy megkeresett, nem csak hogy nem felejtett el, de neki is hiányoztál. Nem tudod mit tehetnél hirtelen támadt örömödben. Majd jönnek az újra átbeszélt éjszakák. Érzed, hogy ez hiányzott.
Egyszer felhozod a témát. " Mi lenne ha... ?". Mikor megfeletkezel teljesen a múltról. Mikor már nem érdekel mi, vagy ki volt elöttetek. Miket meg nem éltetek, jót s rosszakat. A lényeg, hogy most ott van és neki te kellessz. De a kétely még benned van, kellek-e neki, igazat mond-e, esetleg, hogy mikor lesz újra vége. Ebben a pillanatban viszont összegyűjtöd minden bátorságod, és kockáztatsz. Megkérdezed tőle, hogy miért tűnt újra fel, mégha oly egyértelmű is a válasz minthogy pillanatról pillanatra levegőt veszel. Te mégis megteszel egy kockázatos döntést, és megosztod vele, hogy jó lenne újra együtt. Ekkor gondolkozik, majd elmosolyog rajtad. Nem tudod mire is véld. De mégis. Hiszen a válasz már megint igen lesz. Lehet, hogy hibát követsz el, de ennyi biztosan belefér, reméled. Hát persze, hogy igen. Hát persze, hogy szeret, és ezért sem felejtett, mert neki TE kellessz. Milyen boldog is vagy éppen, majd ki csattansz az örömödtől annyira jól esik neked.

Tudod. Mikor már régóta minden jól megy jönnek a gondok. Az első, hogy ez egy távkapcsolat. Te erős vagy és szereted. Ő is szeret, de gyenge és ha nem láthat a szíve is meghasad. Pontosan tudod mit érezhet, hiszen a tied is fáj utána. Mindent megtennél érte, hogy láthasd. De nem lehet. Mindig vannak okok, ez persze mindig így szokott lenni. Majd szépen lassan odáig jutsz, hogy veszekedtek akár ez miatt is. Sok sok megannyi kis apró probléma. Fiatal korod óta ismered, de ha nem hívod még mindig megsértődik, joggal, hiszen "bunkó" voltál. Nem kerested, jelét sem mutattad, hogy ő kell neked, hogy hiányozhat. De mindezalatt el nem felejtetted és szereted. Megkapod azt a bizonyos lecseszést. Igéred neki a csillagokat is csak bocsásson meg. Most tudod te hibáztál. Majd jönnek a barátok, akik mindig jó tanáccsal tudnak szolgálni, akár abból is amit elmeséltél nekik, már tudják ki és milyen a partnered, már véleményt mondanak. Már tudják neked mit kell tenned. Már tudnak a másikról oly véleményt mondani, akár olyat is ami még neked is fájhat. És mindezalatt úgy hiányzik. Mikor látod a párokat az utcán elmosolyodsz az elején még. Hiszen tudod te is fogsz még így sétálni. Hiszen tudod van ki szeret téged is. Ámbár messze van. Ez a kis mosolygás szép lassan sírássá lessz. Minden szerelmes pár akiket az utcán látsz már majdnemhogy idegesítenek. Kikészülsz. Már a nagy szerelmeddel is csak veszekszel, aki után egykoron úgy vágytál, akire állandóan gondoltál. Már csak bosszúságot okoz? Már nem érzed tőle megkapod azt amire szükséged lehet. Nem is gondolkozol el rajta, mit tettél egykoron vele? Eszedbe sem jut mikor nem voltatok együtt és, hogy miért nem. De ezt nem hántorgathatod fel folyton, Mint mondottam ez már múlt, és nem erről szól a jelen. Aztán már sosem beszéltek át éjszakákat. Már el sem köszön a telefonban, csupán vitatkozik és kinyomja. És ezzel a lelkedbe tipor és nem érdekli. De valószínűnek érzed, hogy megbántottad, és sajnálod. Ám ekkor már tudod jól a kapcsolatotok hajszálon járkál oly magasságban melyből hatalmasat zuhanhat. Hisz milyen jó is volt mikor újra azt mondta neki te kellessz és mikor annyit mondott szeretlek. Ez már nincs régen. Eggyetlen dolog kell ahoz, hogy menekülni akarj. És akkor megtörténik. Megtörténik a rádöbbenés. Ez már nem az az ember kinek vártad a szavát hallani, kit annyira szerettél, kire állandóan gondoltál. Sajnálod egyszerűen. És tesz egy dolgot ami már kimutatja mennyire más. Akármilyen kis dolgot tesz is. Akár egy buli, ami neki kikapcsolódás és a szomorúságból kibúvásra való hivatkozás gyanánt jut eszébe. Meghívták és el akart menni, gondolta vár ettől valamit, ami talán megkönnyíti a kis életének pár pillanatát. Te nem tehetsz mást elengeded. Akarod, hogy boldog legyen, ám szólsz előre és óvainted. De már semmit nem tehetsz. Eltelik az a nap, majd egy másik is mikor megkeres. Most éppen beteg. Másnapos de nagyon. Nem is tudja mit csinált aznap este. Sokat ivott, pedig óvaintetted. Most jönnek a magyarázatok tudod. De felesleges, ekkor már érzed nem ő az akit megszeretett szíved. Ő az, hiszen még szereted. De az aki ilyet tesz, mikor tudja mit nem szeretsz. Megteszi. Feltennéd neki a kérdést. "Hogy bízzak meg benned, mikor te magad sem tudod mi történhetett?" Haragszol rá. De tudod, hogy fáradt. Hagyod pihenni. Másnap úgy keres meg téged, hogy mért nem kerested, mérges. Te megmondod neki, hogy volt oka, azt gondolja a bulija. Joggal de az már csak a ráadás volt. A cseresznye annak a tortának a tetején melyet már rég telenyomott sajnos habbal. Ez nem egy jó dolog. Hát itt az idő beszélnél vele. Mentegetőzik és téged okol. Nem tehetsz semmit. Mennie kell és leteszi. Majd ezekután elgondolkozol. Minden este felhív utána. De te nem mered felvenni. Nem tudod most kiosztás vár vagy boldogság a telefon végén. Mikor eltelik egy idő tudod már. Boldogság ott nem vár. És szívfájdalommal, de félre kell tenned a telefont mikor tudod, ő hív. Hiányzik de nem veheted fel. Félsz.

Végszónak azzal zárnám nem mindig tudod mit hozhat ki valami a másikból, egy kis apróság sem. Mindenki változik, lehet egy gyerekkori szerelemből is elmúlás, hiszen a környezet is változtatja az embert. De sose mond, hogy rossz irányba változott a másik. Mindig adj neki egy következő esélyt. Lehet, már belátja. Lehet már nem tudtok vele mit kezdeni. De akkorhát itt az idő, hogy mint az elején egyszer valaki újra bátor legyen.

Mindnyájan mesélők vagyunk kik vagyunk a földön. Van olyan aki ebből él meg. És többen mint hinnénk. A regényíróktől kezdve, a költőkön át, a humoristák, a zenészek mind, és még sok sok foglalkozás szól erről. De a mindennapok elengedhetetlen kelléke is ez. Az, hogy mesélünk, a munkatársunknak, a kedvesünknek, a egy barátnak, de akár egy megállóban szóbaelgyedve egy ismeretlennel, még neki is. Mindenkinek mesélünk. Elmesélhetjük azt mi történt velünk, mi zajlik körülöttünk, mi a véleményünk, mit érez szivünk, mit tudunk, mihez értünk, mi az elgondolkozásunk. De itt megis szakítom ezt, így elég hamar bele lehetne unni a posztba, a túl sok felsorolásba. Tehát lényegében mind mesélünk mindenkinek, olykor továbbadjuk amit hallottunk. Ezzel építünk, tartjuk a kapcsolatot. Ez az ami összeköt minket, ami alapján meg lehet ítélni valakit, és meg lehet ismerni bárkit. Olykor már úgy érkezünk egy közösségbe, hogy mi még nem is merünk senkit, de már hallottak rólunk, meséltek rólunk. Érdekes egy ilyen dolog mennyire mindenkiben meglehet. Van, hogy egy baráttal vagyunk, egy társasággal. Akár egy viccet mondunk el, akár csak nevettetni akarunk a saját történéseink elmesélésével mind mesélők vagyunk. Vannak jobbak, vannak rosszabbak. De mind vagyunk. Minden mese szól valamiről, Kötődik valakihez. Lételemünk a mesélés, a múltunk, a jelenünk, a jövőnk kötődik hozzá. Egy mesélő fontos része a meséjének.

De ha mind mesélők vagyunk, a saját mesénk (életünk) mért nem tudjuk irányítani? Mind elmesélünk annyi mindent. Olykor a saját történeteink is sikert arathatnak. Van, hogy csak magunkban gondolkozunk el rajta. Mégsem tudjuk a mesét vezetni. Mégis ő irányít minket. És mi hiszünk benne. Hát akkor nem csak a mesélők vagyunk de maga a történet, maga a szereplő. Mind mi vagyunk. Érdekes egy gondolat az, hogy a mese mennyire része lehet az életünknek hiszen ez köt össze minket. De mennyire nem tudunk vele mit kezdeni. Mennyire irányít az minket. Mennyire vagyunk mi az ő "játékszerei".

Gyönyörű este volt. Igazán tavaszt éreztem. A hugomat már este, olyan 6 óra felé, elvittem a játszótérre. Sokáig ott voltunk. Szombati nap volt, ámbár a belváros ezen szakasza üres volt. De mégis élt. Persze a hugom nem akart még eljönni a játszótérről. Hisztizett ( de melyik gyerek nem teszi ha elszakítják éppen a mókától). Mikor már közel voltunk az otthonhoz. Az út másikoldaláról egy hang szólalt fel. Eleinte nem foglalkoztam vele, de mikor már közelebb értünk, egyre ismerősebben csengett a dallam. Pezsgő latin ritmus volt. Elmosolyogtam, hiszen akkor és ott furcsa érzés támadt bennem. Mondanám most, hogy honvágyam volt, de megvallom őszintén elgondolkoztam ennek a szó jelentésén mikor elgondoltam, hiszen a hon vágy, valahol inkább hazaszeretetre utal, de itt nem a hazámat szerettem, csupán egy régi emlékett idézett lelkem. Egy szép emléket melyet bárki újra örömmel élne meg, oly vidáman mint azt én tettem régen, mint mikor gyermek élvezi amit csinál és szívből csinálja. Szívből csináltam én is. Táncoltam. Nagyon régen, nagyon sokat. És azon az estén, ott állva a hugom kezét fogva a jobbján. Ez a furcsa érzés küröllengett. Vágytam ott lenni. Ekkor persze már kiderítettük honnan jött a zene. Nem messze tőlem egy tánciskola diákjai gyakoroltak az éjszakában, az iskola pincetermében. Arra gondoltam mi lenne ha én is ott tudnék éppen táncolni. A hugomra néztem. Ő a pincébe nézett, az ablakon be a terembe, ahol lehetett látni a táncoló fiatalokat. Nem amolyan buliszerű volt a hangulat, inkább kellemesen elegáns, de mégis bűnös. Látszott rajtuk, élvezik amit csinálnak. Én is élvezném gondoltam.
A hugom elkezdte hangoztatni gyermeteg szavait:
-tánci, tánci.
-Igen - mondtam neki.
Elmosolyodtam ismét, hiszen láttam, ha jól csinálom rá tudom venni késöbb, hogy ugyan úgy szeresse ezt mint én.

Késöbb visszamentem a kutyával erre a helyre. Nézni a táncosokat, hallani a zenét. Kicsit, ha mást nem fejben, újra átélni az emlékeket. Kicsit nem gondolni a mára, csak érezni mintha én is táncolnék. Teljesen belefeledkeztem magamba. Nem foglalkoztam semmire. Leültem a földre, az ölembe vettem a kutyám és fél vagy akár egy órán át is ott ülhettem. Csak néztem őket és mosolyogtam. Mintha táncoltam volna velük, mosolyogtam én is. Simogattam a kutyám és nem kellett ott akkor semmi. Elmehettek mellettem az emberek, (nem járt arra egy lélek sem) szerintem észre sem vettem volna őket. Elgondolkoztam sokmindenen. Majd hazajöttem és elszenderedtem, fáradtan, mint aki jól végezte dolgát.

Eszembe jutottak azok a napok, mikor egy héten szinte minden nap meglátogattam a táncstudiót, táncolni akartam, mert szerettem. Emléxem még, mikor elkezdtem táncolni egy nagyon kedves tanárom (akkor még néptáncra) tanított. Azt vallotta ami szerintem úgy volt igaz ahogy mondta. Nem az számít, hogy hogyan táncolsz, nem az számít mit rontassz el, sőt még az sem, hogy mit táncolsz és kik elött. A lényeg, hogy élvezd ezt, a lényeg, hogy szeress táncolni. Vele voltunk először rendezvényeken, fellépéseken, versenyeken, és megtanított rá. Hogyan kell MINDIG MOSOLYOGNI. Bármit is táncoltunk, nekünk állandóan mosolyra dermedt a szánk. Megtanította, hogy kell élvezni a táncot. Azóta igaz sok sok tánctanár tanított, sok féle táncra is. Mindet szerettem. Sok partnerem volt, és megtanultam idő közben azt is, nem az számít egy versenyen, hogy a partnerek szeretik vagy gyűlölik egymást, sosem legyenek közömbösek. Vagy szeressék vagy gyűlöljék egymást. Legyen közöttük érzelem. Mert bármely érzelem is van kettőjük közt, feszültséget szít, ami szenvedélyt, a szenvedély pedig kihozza az emberből azt az elemet ami a tánchoz kell, hogy igazán jól tudjunk táncolni. Mindannyian kik vagyunk táncolunk. És megjegyezném tévedés, hogy az alkoholtol jobban táncolunk, akkor csak mi hisszük, a többiek meg jókat mulatnak rajtunk és a hülyeségeinken. Táncolni csak szenvedéllyel lehet, de nem az alkohollal.

A döntés nehézsége az élet minden szakaszában jelentős és nagy. A döntés egy falat emel amit meg kell mászni. Muszály. Nem szabad belemerülni az örök kételybe: Mi lenne ha? ... Egyszerűen meg kell mászni a falat.  

Nah igen Most csak ennyiről kellene írnom. Erről a kérdésről. Ám ez egy ajánlás valakinek. Van úgy, hogy nem tudjuk eldönteni az amit teszünk jó-e. Olykor falaknak ütközhetünk, és rengeteg mód van ahogy átmehetünk rajta. Mindenképpen döntéseket kell hoznunk. Mindenképpen kompromisszumokat kell kötnünk. Sosem lehet mindig mindenkinek jó a döntésünk. Ilyenkor el kell döntenünk, hogy merre megyünk, a válaszutak mindig hosszú útra néznek rá. Mert ha le is küzdöttük azt a falat, sosem tudhatjuk merre vezet tovább az út, sosem tudhatjuk nincs-e mégegy fal elöttünk. Megemlitettem már, hogy sokan megyünk a saját gondolataink a saját jövőnk után. Ez természetes dolog. Mindenki először magának akar jót. Mégha ez nem is mindig a legkedvezőbb döntés. Nem feltétlenül biztos, hogy ahogy döntöttünk az rossz. De ami biztos, hogy vezet valahová. Próbálj meg úgy gondolkozni, hogy a jövődet lásd. Lásd azt magad elött aki szeretnél lenni. Lásd azt aki szerettél volna lenni. Lásd azt magad elött aki lehetsz. Ha el tudod képzelni magad a jövőben, már van egy célod, ami alapján a döntéseket hozhatod. Olyankor már megprobálhatod a jövődet egyengetni, és határozottabb döntéseket hozni.

Lényegében, lásd meg mit akartál régen. Lásd meg mit akarsz most (ha még nem tudod ülj le egyedül és gondolkozz el, ha az segít írd is le mi a szembenlévő probléma). Úgy lehet legkönnyebben megoldani egy gondot, ha tisztában vagy vele. Ha ismered a gondod, az eredetét, a kivitelét, a lehetséges következményeit, és ekkor már látni fogod a megoldást is. Lehet Hogy nehezebb egy döntést jól meghozni, de muszály.

Ismerd magad, a hibáidat, a jövődet. Legyen egy célod. Tegyél érte!