A monotonitás autonomitás is? Ami már a megszokott hétköznap az tulajdonképpen már belénkrögződött. Mivel az átlag embernek a hétköznapok unalamasan, monotóman telnek, ígyhát minden amit megszoktunk fárasztó. Ez valahol akkor jutott eszembe mikor a héten mentem le a lépcsőn és - Nos én egy belvárosi bérház, 3. emeletén lakom. A házban nincs lift, úgyhogy hozzá kellett szoknunk a néha lihegtető lépcsőfokokhoz. - és egy fényképalbumot elmeztem, nézegettem. Majd ebbe annyira belefeletkeztem, hogy nem is figyeltem az utam. De egyszerre kint találtam magam a házban, pedig egyszer sem néztem fel az albumból. Gondolom veletek is előfordult már hasonló meglepődés.

Nah de ennek így semmi értelme. Inkább elmagyarázom mire is gondolok.

A napokban tapasztaltam, hogy az emberek mennyire inkább fujják a saját igazukat, legyen szó bármiről. Szerintem néha, erőt kell vennünk magunkon, és be lehet vallani ha nincs igazunk. Attól, hogy tudatjuk a másikkal, hogy igaza van. Nem biztos, hogy a fejébe fog szálni. Mindenkinek lehet igaza. De ugyan így, tud mindenki tévedni is. Nehéz elfogadni ha nincs igazunk. Hát még ha másnak meg van. Ám nem jelenti, hogy attól még teljesen alárendeltek leszünk, vagy nem is tudom, a másikhoz képest. Nem lehet mindenkinek igaza, legfeljebb mindenki téved valamiben. Ekkor van szükség a kompromisszumokra. 

Én személy szerint olyan ember vagyok akit minden érdekel. De mint sokan velem együtt én sem szeretem a kötelező tananyagot megtanulni. Ha szüleim kérdeztem, ők sosem tudtak segíteni, legalábbis alig pár dologban ha a tantárgyaim vesszük. Úgy néz ki hogy az alapműveltség amit az általános és a középfokú tanulmányaink során szerzünk, nagyrészt elveszik.