Egy ideje a régi olvasók is rájöhettek, manapság sokkal többször osztok meg több mindent idefent. Nem csak a saját gondolataimat írom le. Nem csak a saját tapasztalataim magyarázom. Mindent ami valahol érdekes, különleges, vagy esetleg gyönyörű számomra. Nem véletlenül. Találkoztam egy nagyon frappáns gondolattal. A mottója: Nem móka a tudás, ha nincs kivel megosztani. Hiába látom ezeket a dolgokat, találom meg. Mi értelme ha megtartom magamnak? Miközben sok-sok emberhez juthat el az éteren, akiknek lehet, pont azok fognak tetszeni, amik nekem is. Amit még kissé talán sajnálok, hogy a közvetlen környezetem már nem olyan emberekből áll, akit érdekelne bármi hasonló. Illetve nem is tudnak erről az oldalról.

IRC dance movement from . on Vimeo.

 Igaz, kellett hozzá pár hónap, és még pár (magánjellegű) dolog. De legalább most ott tartok, hogy tudom mire kell gondolnom. 

...

 Egy újabb filozófikus megjegyzés szerény lelkemről. Akit eddig sem érdekelt most se olvassa tovább. (Jegyezte meg mosolyogva.) Nah igen. Ez volt ami az elmúlt hónapokban hiányzott talán az oldalból. Volt itt megannyi szép munka, megannyi megosztás. Már azon voltam, hogy a világ ne csak azt lássa az oldalban aki megtörik, de azt is aki lát. A világ valóban szép, az miatt amiért más minden egyes része. Van persze egyéni szocproblémám is amire majd késöbb kitérek, hogy meg is értsétek most hogy is van ez. A gondolkozásmódom tulajdonképpen állandóan változóban van. Egy időben olykor ez a változás percről-percre jelentkezett. Mostanra történt annyi dolog, hogy észre kellett vennem az életemben merre hajt a sodrás. Puff...

 Régen sokan voltak akik az apró cseprő elmélkedéseimért olvasgatták a blogomat. Sajnos egy idő után a kreativitás és hanyatlik. Azt kezdtem el érezni, hogy valami kis plusz hiányzik az életemből, és ez miatt nem tudok olyan lenni aki mindig is volt. Először csak kapkodtam a fejem valami olyan után amiről azt sem tudtam mi az. Majd próbáltam lekötni magam valami olyannal ami akkor hirtelen megtetszett és elterelte a figyelmem. És mikor már úgy éreztem elkezdtem mentegetőzni és megszületett bennem a múzsa hiányának teóriája. Nemrégiben egy kedves barátom akit nevezzünk most csak Meggymagocskának, ráébresztett, hogy mennyire hülye is voltam. A problémát nem másokban, nem a környezetemben, egyszerűen csak magamban kell keresnem. Ráébresztett arra amit én magam is vallottam régen, "ha valamit nem akarsz akkor az nem is lesz". 

 Tudod ha valamiről úgy érzed, hogy jól megy. Felbátorodsz, és folytatod. Majd lehet, hogy egyszer azon kapod magad, hogy elvetetted a sulykot. Nem figyeltél oda, és azt hitted jól csinálod amit csinálsz. Majd jön egy valaki, valami, egy kis történés, ami kívülről hagyja látszani magad. Elgondolkozol. Nem lehet már mindenkinek azt mondani, hülye voltam, bocsi. De tudod, hogy abba kell hagynod. Meg tudod tenni, mert láttad miben és hol volt a hiba. Csak oda kell figyelned, hogy ne kövesd el mégegyszer. Megfogadod, hogy ezentul elővigyázatos leszel, és oda fogsz figyelni a cselekedeteidre. Nem lesz könnyű, hisz eddig sem ment. 

 "Tudom, hogy közhely, de..." hányszor hallottuk már ezt a mondtatot, bárkitől is. A napokban mikor valami okos tanácsot akartam adni, közbevágtak. A mondatomra egyszerűen annyit kérdeztek "Ez is valami közhely, mi?". Akkor persze ellenkeztem és megmagyaráztam. A szavaim tényleg nem voltak közhelyesek, de ahogy később elgondolkoztam, a mondanivalóm tartalma, lassan de tényleg leesett, közhelyes volt. Szomorú bevallani, hogy közhelyeket mondunk, mindig amikor csak tanácsot adunk. Miért lehet, hogy nem így érezzük? Hiszen tapasztalatainkat osszuk meg "okoskodásnak" tűnően. A másik csak legyint, majd késöbb ugyan úgy, lehet, hogy ugyan arról mesél majd másoknak.